2016. június 9., csütörtök

Vasalás

Ma elkezdtem a fiaméknak beígért vasalgatást. Hát, szomorúan állapítottam meg, hogy az egyik vasalóm szarabb, mint a másik.

A nagyobbik vasalóm dög nehéz és alig melegít. Felvettem maximumra, érted? Maximumra! Már olvadnia kellett volna a ruhának, de szinte csak langyos volt. Ez persze, a vasalt ruhán is így látszik. Nem lett túl szép.
A másik vasalóm kisebb, könnyű, jobb vele vasalni, hiszen a gyerekek apró ruháihoz is inkább passzol. De olyan hangokat ad, hogy komolyan mondom, félek tőle.
Eldöntöttem, veszek 1 új vasalót, 1 tisztességest, 1 olyan márkát, amiben megbízom. A nagy dögöt aputól kaptam, persze ő nem tehet róla, hogy ilyen lett a vasaló. Garanciája már nincs. Egyébként Lidlis vagy Aldis. A másikat én vettem még jó pár évvel ezelőtt.

A fürdőben csináltam nagytakarítást, már ráfért.

A hasmenésem elmúlt, szerintem a cseresznye lehetett a bűnös. Bár ma megettem a maradékot, a hasam nem ment, de azért zuborog 1 kicsit.

Semmi különös nem volt.
(Most megy 1 film, a 21 gramm, azt hiszem, nem fogom nézni. Viszont reggel volt 1 Gina Lollobrigida film. Imádtam♥)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése