Még mára volt ingyen-bérletem a cégtől, aztán egyelőre nem veszek bérletet, mert szerintem nem utaznám le azt a 7 ezer forintot, amit bele kéne invesztálnom.
Szóval, gondoltam bevillamosozok a városba, hiszen legendákat hallani a régiségvásárról, amelyen még sosem voltam, amelyet még sosem láttam, egészen a ma délelőttig. Valahogy sosem vonzott, de - gondoltam - látni kell.
Röviden és velősen? Mondjam? Nem az én világom. Eddig sem volt az és ezután sem lesz. Az a rengeteg kacat, ami ott van, komolyan mondom hihetetlen. Na, jó, voltak azért szép dolgok is. Láttam például Faberge jellegű tojáskát, amit 7.000.- Ft-ért kínáltak, kicsit nagyobbacska, mint, amit én gyűjtök itthon. Persze, nem vettem meg. Mellesleg alig láttam embert vásárolni, pedig volt nép bőven mindkét oldalon. Már úgy értve, hogy eladó is és bámészkodó - potenciális vevőjelölt - is.
Csak 1 kis részt néztem meg, 1 megállót lesétáltam az egyik oldalon, de elég is volt. Meleg volt, sokan voltak, alig vártam, hogy felszálljak a villamosra, elegem volt az egészből.
Soha többet régiségvásár, meghagyom másnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése