2024. március 16., szombat

Lenyugodtam kicsit

Igen, de csak 1 kicsit. A facéval kapcsolatban nem változott semmi. Ma pl. névnapi köszöntést küldtem 2 ismerősömnek. Arra már rájöttem, hogy képet tudok posztolni, de!, amit fölé írok, hogy boldog névnapot, bla-bla-bla, azt nem jeleníti meg. Ha rákattintok a módosításra, akkor sem csinál semmit. Így olyan képet tettem fel, ahol a szép virágos képre én magam ráírtam, hogy boldog névnapot. Na erről ennyit.
Kicsit elmaradtam, még keddnél járok, amikor is színházban voltunk kanadai Katival. Nagyon szép volt az előadás, engem teljesen meghatott. A lányok csodálatos ruhákban voltak, sokszor öltözködtek. A zene nem tudom milyen zene volt, nem is értek hozzá - sajnos. De úgy gondolom, hogy lehetett vmi eredeti is Csajkovszkijtól és hát, a fülem azért hallotta, hogy modern zene is volt benne. Azt mondanám vegyes volt, Érdekes módon, a zenére vonatkozó bármilyen leírás nem jelent meg sehol az előadás kapcsán. Kicsit fura. Délutáni előadás volt 5-re mentünk és másfél óra volt. Így még nyitva találtuk az Éden cukrászdát. Vettünk mindketten sütit, de elhozatalra nem ott ettük meg.
Szerdán jöttek a gyerekek, tojásos nokedlit kértek ebédre, amit meg is csináltam, én szaggattam a nokedlit is, mert egyébként magamnak már csak ilyen hűtött kész nokedlit veszek, jó nekem az, nem pancsolok vele. Uborkasaláta is volt és somlói torta. Eddig még nem volt rá példa, de most Emese is hozott tanulnivalót. Edzésre nem mentek, mert hoki meccs volt és arra mentek. Ott találkoztak az apjukkal.
Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése