... jöttek a gyerekek. Gábor még a nem is tudom mijét is elfelejtené, mert igen gyakran elfelejt igen sok mindent. Most pl. az edzőcuccát otthon hagyta. De milyen szerencse, hogy jön Emese is hozzám, mert majd Emese elhozza - mondta Gábor. Így is volt. Carbonara volt az ebéd, Gábor kérte még a múlt héten. Desszertnek somlóit vettem. Gábor evett Carbonarat és egy fél adag somlóit, ennyi fért belé.
Emese mindig később szokott jönni, most is. Csúnyán köhögött, mondtam is, hogy nehogy elkapjam tőle. Mondta, hogy kevés tésztát kér, hogy tudjon somlóit enni. Ehhez képest bevágott 1 nagy adag Carbonarát, somlóit már nem is tudott enni egyáltalán. Ebéd után Emese bevonul a szobába, játszik a telóján, mi meg tanulunk Gáborral a konyhában. Kicsit nehézkesen olvas, de tisztában van vele. Mondtam neki, ha jövőre felvételizni akar, akkor fontos a gyors olvasás és a szöveg megértése, hiszen minden időre megy. Emese hamarabb ment el most edzésre, mert a koriját éleztetni kellett még, Gábor ráért később indulni. Este Katával feljöttek Gábor táskájáért.
Nem nagyon voltam szorgalmas, miután elmentek a gyerekek, de végül nem lett probléma.
Merthogy másnap - csütörtökön - jött Kati barátnőm Vácról, de csak délre ért ide, így tényleg mindenre volt időm. Szépen elpakoltam mindent, amit úgy gondoltam, hogy el kell rakni. Kicsit port töröltem és porszívóztam. Ahogy megérkezett Kati, először kaját rendeltünk, utána tárlatvezetést tartottam a lakásban. Megérkezett a kaja, megebédeltünk, utána csináltam 1 cappuccinot és beültünk a szobába beszélgetni. Kaptam 1 kiselőadást a Biblia bizonyos részeiből, bevallom, ez engem annyira nem érdekel, hiszen nem vagyok hívő, Kati viszont mélyen vallásos, de mi így fogadjuk el egymást. Négy előtt valamivel ideért a férje, ő is evett pizzát - Kati is azt evett -, a maradékot elvitte és indultak is haza, mert Katinak este 6-kor kántorkodni kellett a misén.
Kati a Messengeren elmondta, hogy nagyon ízlett neki a pizza, aminek örültem, mert ő szakértő pizzában, nagyon szereti, tud különbséget tenni. Külön dicsérte a cappucinot is, amit készítettem. Nagyon jól esett, örültem neki.
Miután Katiék elmentek, még kimostam 1 adag ruhát, ami már be volt készítve, de azon kívül nem törtem magam.
Most elég fáradt vagyok, Ági barátnőmmel kint voltunk a Kocsonyafesztiválon. De csak Ági miatt mentem ki, én magamtól nem mentem volna.
Innen folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése