... hétfőről vagy nem? Úgy néz ki, hogy nem. Tudniillik, a naptáramba szoktam egy bizonyos jelölést tenni, ha már írtam 1 napról és a jelölés ott van hétfőn. Viszont, ha beleolvasok az előző "művembe", akkor meg azt látom, hogy ez mégsem valósult meg.
Elmaradtam pár nappal, ami azért sem jó, mert ilyenkor általában csak tényszerűen felsorolom, hogy boltban voltam - például. Igen, hétfőn tettem 1 nagyobbacska körutat. Kimentem Diósgyőrbe, ott már úgy ismer a madaras, hogy kp. fizetek neki és nem ad róla semmit. Nem baj, elkönyveltem így. Amúgy rendes a csávó, még pár mondatot is lehet váltani vele, ha épp nincs rajtam kívül más a boltban. Ilyen öreglánynak, mint én, pláne, aki egyedül van, fontos a beszélgetés. és nem a telefonon, hanem élőben. Szeretek, szeretnék beszélgetni. Néha már gondolok arra is, hogy visszafogottabbnak kéne lennem. Tipikus vénasszony vagyok. Nem jó, nem szeretem. De jobb lenne, ha tartózkodó lennék? Nem tudom. Én elég közvetlen vagyok és nyitott is - szerintem. Amit aztán alkalmanként megbánok. Na, a madaras után ellenkező irányba villamosoztam, az Újgyőrire, aztán vissza a Pennybe. Így szoktam. Ritkán megyek 1 útra.
Ámbár (nem tanár úr😂), másnap csak 1 útra mentem, a Tescoba. Leginkább a kuponjaimat akartam beváltani - ami sikerült is. Ja, dehogy 1 útra mentem, na, még itt hazudok😃 A Tescoból visszafelé jövet, bementem a MÁV jegyirodába, mert csütörtökön utaztam Pestre és megvettem a jegyemet. Hát, bevallom nagyképűen, én első osztályon szoktam utazni. Eddig úgy volt, hogy elővételben kapott az ember fia vagy lánya, jelen esetben, lánya, pár száz forint kedvezményt. Nos, ez megszűnt. Nem baj, én akkor is első osztályon akarok utazni a jövőben is. Mert megérdemlem.
Szerdán jöttek a gyerekek. Emesének és magamnak körömpörköltet főztem, de Gábor ezt nem szereti, ő halrudacskát kapott sült krumplival. Édesség nem volt semmi különös, mert kértem a gyerekeket, hogy fogyasszunk valami felbontott cuccot a szekrényből. Megfelelt nekik.
A csütörtöki napomról külön fogok írni, mert különleges nap volt. Pestről továbbmentem Biatorbágyra és vettem új póthajat.
Holnap elmesélem - remélem holnap😤
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése