Jöttek a gyerekek suli után. Gábor kicsit hamarabb szokott érkezni, Emese később. Rántott karaj volt az ebéd, ami - bevallom - fagyasztott "bóti" volt, csak a forró olajban kellett kisütni. A hasonló fagyasztott rántott csirkemellet grillbe szoktam elkészíteni, de ezt a karajt kifejezetten nem ajánlotta a tájékoztatója. Hogy vigyek vmi pici különlegességet az ebédbe, nem krumpli volt hozzá, hanem friss saláta felturbózva. Mit is tettem rá, lássuk csak. Pici almaecetet, csipet sót, cukrot, kevés olajat. Megszórtuk natúr napraforgómaggal is. Gábor tett rá tzatziki öntetet és én is. Aztán még kukoricát - ezt Gábor nem szereti, csak mi, Emesével. És én még zöldborsót is tettem rá. Nagyon jó kis tartalmas saláta lett belőle.
Emese nem tanul semmit nálam, ő már otthonról jön, a telefonjával foglalatoskodik indulásig. Gáborral tanultunk angolt, most kicsit nehéz volt, egyetértettünk benne. A matek könnyű volt és előre tanultunk 1 kis János vitézt. Aztán olyan 1/4 5 körül elmennek. Emese már nem jön vissza, de Gábor az iskolai, rohadt nehéz hátizsákját itt szokta hagyni, mert külön visz még 1 kis tornazsákot, amiben az aikidos cucca van. A kettő sok lenne. Szóval, az anyjával még feljöttek edzés után.
Csütörtökön átmentem a háziorvos asszisztenséhez, mert először vele szeretem megbeszélni a dolgaimat. Ha azt mondja, hogy kell mennem a dokinőhöz, akkor ad időpontot. Ha nem szükséges mennem, akkor megbeszéljük mi ketten azt, amit kell. Most elég sok mindent kellett megbeszélni, meg gyógyszereket is kértem, de a dokinőhöz nem szükséges mennem.
Utána bevillamosoztam a városba, mert Lackónak akartam venni gluténmentes pohárkrémet, megígértem neki még régebben. Már 1x kerestem, de akkor nem volt. Most volt, vettem kettőt, 1 somlói pohárkrémet és 1 málnásat. Aszongya Lackó, hogy a somlói nem volt jó, de a málnás igen. Hát, sajnálom, mert elfogult vagyok a somlóival szemben, a kedvenc édességem. Ezután bementem az Éden cukiba, mert hogy néz az ki, hogy Lackónak küldök sütit, a gyerekeknek meg nem. Szóval, vettem nekik 1 túrós kardinálist, 1 dobost és 1 Rigó Jánost. Jó nagy szeletek voltak és így mindenkinek jutott. Magamnak is vettem afkorsz (természetesen), de 2 szeletet, amit 2 napra sikerült beosztani. Egy rigó és 1 dobos. Nagyon finomak voltak, nyami😋😋
Külön szervezést igényelt, hogy mikor jönnek fel az édességekért. Lackó Egerben volt zenekari próbán, éjfél körül ért haza, nyilván nem akarta az idejét még azzal tölteni, hogy feljön hozzám. Hívtam Katát, meg írtam is neki, de szokás szerint, nem reagált rá. Így aztán a biztos pont Emese. Ő válaszolt is. Írta, hogy későn végez edzésen, olyan 9 körül tudnak feljönni, ha az nekem még jó. Persze, hogy jó, fel is jöttek. Szegény Emese, annyira látszott rajta, hogy nagyon fáradt. Nem is dumáltam sokat, hadd menjenek.
Pénteken itthon voltam, ki sem tettem a lábam. Befejeztem a februári nagytakarítást végre március 01-jén. Az ebédem a szerdáról megmaradt saláta volt, mielőtt tönkrement volna. Mindent tettem bele, amit fentebb írtam, de még majonézt és tejfölt is. Ja, és 1 kis lila hagymát. Finomra sikerült és elfogyott.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése