2. nap

Az első éjszakát elég jól töltöttem, vagyis aludtam. Minden este vettem be félszem altatót, különben nem tudom hogy vészeltem volna át a fáradsággal, izgalommal teli napokat. Jó volt ez így, kellett. Reggelente fél 6-kor keltem, de úgy, hogy este már kikészítettem a ruháimat és mindent a hátizsákba, amit vinni akartam. Ez utóbbi nagyjából ugyanaz volt naponta. 7-től volt reggeli és 8-kor indulás. Minden nap így volt, ezt a hazafelé, jobban mondva visszafelé a szállodába vezető úton kb. 3x elmondta az idegenvezető. Kati ezt is elfelejtette, tőlem kérdezte. Mondtam neki, hogy minden nap ugyanúgy indul. Szóval, a reggeli. Az olaszok rengeteg édességet esznek reggelire. Croissant lekvárral, meg nutellával pl. Nem bírnám. A reggeli kínálat ugyanaz volt minden nap. Frissen pirítottak nekünk toast kenyeret, én ezt választottam sonkával és sajttal. Vaj nem volt hozzá és zöldféle sem semmi. És 1 jó kv, ami indította a reggelt. Nos, induláskor kiderült, hogy a hajóskapitányunk - akivel Muranoba és Velencébe kellett volna menni - felmondott. Új kapitányt kellett keríteni. Addig is, hogy csesszük a drága időnket, elvittek minket a jesoloi homokos tengerpartra. Kati itt be akart menni 1 olyan boltba, ami még - olasz időszámítás szerint - korán reggel ki sem nyitott. Az egyik utastársunk lefotózta.

Tényleg szép a jesoloi tengerpart, gondozott, tiszta. A háttérben szállodasor.

Látod, ilyen hosszú volt még az árnyékom, mert reggel volt.

Miután "kihomokoztuk" magunkat, mentünk a kikötőbe, ahova vártuk a tanuló hajóskapitányt, akit végül sikerült az utazás irodának "beszereznie". Elég sokat kellett várni rá és rohadt lassan értünk Muranoba, amit onnan tudok, hogy a visszafelé út töredéke idő alatt megtörtént, mint az odafelé, mert más hajóskapitánnyal jöttünk vissza.

Muranoi világítótorony, az első 1912-ben épült, ami a képen van, az 1934-es, ma is működik, de teljesen automatizált.

Az üvegfúvó mester, akinek a műhelyébe vittek minket. Kb. 5 perc alatt készített 1 füles kancsót, merthogy magyarok vagyunk:-)

Murano után mentünk Velencébe, ami a bakancslistámon volt, az egész utat ezért vállaltam be. Ja, Katival én itt már nem foglalkoztam, mert nem akartam, hogy elrontsa a hangulatomat, meg egyébként is. Lesz itt még story. De előbb néhány kép Velencéből. Közel 100 db képet készítettem csak Velencében és összesen 305-öt az egész úton.

A csodás Velence, ahogy a hajóról a szemem elé tárult. Gyönyörű♥

A Sóhajok hídja és no comment. Önmagáért beszél.

A Dózsepalota. Meghatódtam, amikor itt álltam és  láttam ezt a sok szépséget, amikre annyira vágytam.

A Szent Márk-székesegyház. Nagy bánatom, hogy az égadta világon sehova, de sehova nem mentünk be. Pedig azt hittem...

A híres velencei Harangtorony. Már a római korban is állt itt harangtorony, de leégett, összeomlott, újjáépítették. Látszik is a 2 stílus a bejárat és a torony között.

A Rialto híd, 1951-ben adták át, de már a XII. században is állt itt híd.

A Rialto híd után szabadprogram volt. Bevásároltam 7 embernek ajándékokat, sok időt kellett tölteni vele. Magamnak is vásároltam pár apróságot. Egyedül töltöttem ezt a szabadidőt, nagyon élveztem, nem tévedtem el és igen jól elboldogultam az angolommal. Kedves, még vicces dolgok is történtek velem, amit most nem részletezek, de remélem, sosem fogom elfelejteni. Nos, amikor délután 5 órára vissza kellett menni a kikötőbe, hogy visszahajózzunk, csak viccből megkérdeztem az idegenvezetőt, hogy Katink megvan-e. Erre ő azt felelte: - "Hogyne, miután bementem érte a konzulátusra." Azt hittem hanyatt vágódom, nem hittem a fülemnek. Innentől kezdve az idegenvezető sem tárgyalt túl sokat Katival, mondta , hogy a visszafelé úton nem reagált arra, amiket mondott és nem is válaszolt semmire. Ha nem is mondta ki, de levegőnek nézte. Mondta, hogy ilyen még nem fordult elő a praxisában, hogy ugyanaz az ember 2x eltűnjön. Katinak fogni kellett volna a kezét, mint 1 ovisnak. Na, ezt nem vállaltam fel, de nincs lelkifurdalásom.

Így telt a 2. nap, csodás Velence, itt éreztem magam a legjobban az egész út során. Milyen jó lenne visszamenni és belülről megnézni mindazt, ami kimaradt, de nem hiszem, hogy erre valaha sor kerülne. Nem.