Tudom, tudom...

... trehány vagyok, nagyon elmaradtam az írással, pedig réges-régen hazajöttem Olaszból, épp írhattam volna. Nem is fogunk gyorsan haladni, mert minden napról külön-külön szeretnék írni. Totál részletesen nem fog menni, de a lényeget megpróbálom.

Szóval, készültem az olaszországi útra. Vasárnap hajnali 02:50 percre beszéltük meg, hogy jön értem Lackó, megyünk Katiért és 03:20-kor a megbeszélt helyen leszünk. Próbáltam kicsit pihenni, de nem nagyon ment. Azért próbáltam. Szotyikámtól elköszöntem és lecuccoltam, Lackó már várt. Beütötte a kütyübe Kati címét, az meg elnavigált a pi-csába, de szó szerint. Hívtam Katit, szerencsére megtaláltuk egymást. A megbeszélt helyen kiszálltunk, elköszöntünk Lackótól, hiszen neki még alvásidő volt, örültem, hogy kihozott. Rengetegen várakoztak már a buszra, nem hittem a szememnek. Kis késéssel megérkezett, csomagok el, mi fel, indulás. Fiatal srác volt a sofőr, nyomta a gázt rendesen. Budapesten vhol az Üllői úton 1 benzinkútnál volt a közös találkozó, 8 busz gyűlt össze. Amivel mi jöttünk, az Lengyelbe ment tovább. Na, Kati már itt 1 kicsit csinálta a palávert, mert nagyon felháborodott azon, hogy nincs ott - a benzinkúton - 1 információs pult, ahol tájékoztatást kaphatnánk, hogy hol a mi buszunk, vagyis, amelyik Velencébe megy. Más olasz út is volt egyébként, persze máshova. Szóval, nekünk kellett buszról buszra járni és kérdezni, hogy melyik busz hova megy. Jó, igaz, hogy ettől jobb megoldást is találhattak volna, de én ezen nem háborodtam fel, hanem elfogadtam. Átcuccoltunk a mi buszunkba, vagyis abba, amelyik Velencébe ment, felszálltunk a buszra, itt már mindenkinek fix helye volt. Aztán leszálltunk, mert volt még kis idő az indulásig, sétáltunk, mozogtunk. Na, indultunk volna... Mit gondolsz, kire kellett várni? Katira. Ő ült az ablak mellett, úgyis maradt az út végéig. Vittem 1 nyakpárnát és próbáltam kicsit pihenni, kompenzálni az éjjel kimaradt alvásomat. Hát, erről most inkább nem írnék. Alapvetően igen rossz alvó vagyok. Szlovéniába érkezve Katinak be nem állt a szája, hogy ez milyen szép, milyen gyönyörű, rendezett és tiszta. Végül is neki tök mindegy, minden szép, csak ne magyar legyen. Katiról tudni kell, hogy Kanadából települt haza. Nem tudom pontosan, illetve szinte semmit nem tudok róla,  de olyan 30 -40 évet élt kint. Megálltunk 1 helyen, amit úgy hívnak, hogy Marché Mövenpick. Itt van hideg-meleg étel, helyben sütött pékáru, édes és sós, ajándékokat lehet venni és nem mellesleg kulturált mellékhelyiség is van. Ez a zöld tehén a jelképük:

Szlovénia - Marché Mövenpick

Ezután Trieszt volt az első komoly állomásunk, ahol Kati szó szerint az első kanyarban eltűnt. Míg a többi 40 turista ment az idegenvezetővel, ő úgy döntött, hogy bemegy az első boltba és szépen le is maradt. Rohadt ideges voltam. bementünk 1 áruházba, én olyan állapotban voltam, hogy 1 pohár vizet kellett kérnem. Szóltam az idegenvezetőnek, hogy tudjon róla, akinek egyébként megkaptuk a telefonszámát, hogy gond esetén elérhessük. De, mint kiderült, 1. - Kati nem emlékezett rá, hogy felírta ezt a telszámot és azon kívül 2. - Katinak olyan mobilja van, ami külföldön nem működik. Hurrá! Ezért engem hívtak 1 olasz számról, de akkor már ott volt mellettem az idegenvezető, így ő tudott beszélni a hívóval. Kati mindig mondta magáról, hogy hülye, mármint ő saját maga, de én leintettem, hogy ne mondjon ilyet magára. Azonban be kellett látnom, hogy tényleg hülye. Illetve nem hülye, hanem sajnos, beteg. Talán demens, de, hogy vmi rohadtul nem stimmel vele, az tuti. Na, az idegenvezető elment Katiért, aki nagyon büszkén, fülig érő szájjal jött vissza. A buszban kicsit összekaptunk és innentől kezdve nem sokat beszéltünk egymással. Most teszek ide néhány szép trieszti képet.

Soha nem láttam még tengerjáró hajót, csak a tv-ben. Persze, hol is láthattam volna. Lenyűgözött a monumentalitása.

Triesztben is van 1 Canal Grande (mint Velencében), mesterségesen hozták létre.

Ez a kis csoportunk 1 része, a srác, aki szemben áll, ő az idegenvezető, Laci. Kiváló ember! A háttérben a trieszti városháza.

Nehezen érkeztünk meg a szállásra, mert olyan dugó volt az autópályán, hogy gyalog gyorsabban lehetett volna haladni. Voltak, akik még mentek vacsorázni 1 közeli étterembe, mi nem választottuk ezt a lehetőséget. Este még a szállodában volt 1 kis összeszólalkozásunk Katival, ki is kértem magamnak, hogy ne beszéljen velem úgy...

Így telt az első nap.