2024. június 23., vasárnap

4. nap

Még a hazautazás napjára is volt 1 jó kis tartalmas program. Visszafelé ismét megálltunk Triesztben és kérem szépen, az EGYETLEN hely, ahova bementünk, az a szépséges Miramare-kastély. A Miramare-kastélyt Ferenc József testvére, Miksa építtette. Töltötte itt idejét Sisi is. A kastély egyébkéntis gyönyörűséges mivolta mellett igen nagy különlegessége, hogy minden eredeti benne! Hihetetlen. Az idegenvezető mesélte azt, amit most leírok. Szóval. Amikor az Osztrák-Magyar Monarchia megszűnt, felbomlott és kiderült, hogy Trieszt a továbbiakban nem az osztrákoké lesz, hanem Olaszországhoz csatolják, akkor az osztrákok üresre kipakolták a kastélyt és elvittek mindent Ausztriába. Ebből nemzetközi per lett, amit az olaszok megnyertek. Ekkor szerencsére, az osztrákok nem azt döntötték, hogy hú, ha a mienk nem lehet, akkor ne legyen senkié és összetörünk, elégetünk mindent. Nem, nem így döntöttek, hanem mindannyiunk - akik jártunk a Miramare-kastélyban - nagy örömére visszaadtak mindent. Katiról. Nem tudom, kivel lehetett Kati, mert nem veszett el. Beszélgettem az előző napon Katira vigyázó házaspárral, ők kerek perec megmondták az idegenvezetőnek, hogy nem vállalják Kati "kézen fogását" az utolsó napon. Katival biztos, hogy vmi gond van, ha szóba került mindenki azt mondta, hogy demens vagy, annyit, hogy vmi nem stimmel vele. A rá vigyázó házaspár pl. mesélte, hogy Kati nem tudta megmondani, hogy mikor települt vissza Magyarországra Kanadából. Mielőtt befejezem az utazásomról a rövidke beszámolót, még annyit, hogy Katival totálisan megszűnt a kapcsolatom, amit egyébként nem bánok, hiszen nem vagyok a családja, gondoskodjanak róla ők. Én nagyon sok élmény nyújtottam Katinak. Voltunk színházban, balett előadáson, különféle kiállításokon és nem is sorolok fel mindent. De! Életemben ennyire negatív nővel nem találkoztam, pedig néhány negatív emberrel összehozott a sors. Nem volt neki jó se a sütemény, se fagyi, de Olaszországban sem! Nem jó a magyar zöldség, mire mondtam, hogy higgye el, néhány millió magyar ember ezt eszi. Őt mindenki átverte. Áh, nem is tudom... Jót nem hallottam tőle soha. Szóval, nekem erre már nincs szükségem, 1 gonddal kevesebb. És akkor jöjjön néhány szép kép a Miramare-kastélyból.

Bocsi, hogy belóg 1 autó, biztos dolga volt ott.

A kert részlete a kastélyon körülfutó teraszról.

A végtelen tenger.

A lépcsőház részlete.

Sok csodás bútort láthattunk.

Szép szobarészlet. Nézd, a székek nem egyformák, mégis ugyanazt a stílust képviselik, összhangban vannak.

Fantasztikus intarziás szekrény.

Gyönyörű ez a komód vagy fogalmam sincs, milyen szekrényke, engem nagyon megfogott és a másik szobába is beleshetünk. De minden szobában ilyen és hasonló látvány fogadott.

Ez az ágy talán még ma is kényelmes lehet.

Ez a bútort csak nagyítsd ki, a faragása önmagáért beszél!

A lépcsőház faragott korlátja.

Házi kápolna

Utunk végeztével, olyan este fél 10 körül értünk Budapestre, ahová befutott minden busz. Megkerestük azt, amelyik vissza hozott Miskolcra minket, egyébként ugyanaz volt, mint amivel mentünk is. Itt már nem ültem Kati mellett, hiszen mindenki odaült, ahova akart. Miskolcra olyan hajnali fél 1 körül értünk, hívtam 1 taxit - bevallom, közben félszemmel lestem Katit, mert eredetileg arról volt szó, hogy 1 taxival jövünk haza, csak ő hamarabb kiszáll, mint én, de én megmondtam neki, hogy nem akarok vele együtt taxizni. Na, szóval, azért lestem őt. Vkihez odacsapódott, sztem egyedül képtelen megtenni bármit is. Persze, most nem 1 bevásárlásra gondolok, hanem attól azért komolyabb dolgokra. Én kb. 1 órára voltam a lakásban és 2-kor feküdtem le. Szotyikámmal örültünk egymásnak💕

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése