2017. január 24., kedd

Mai unalmas...

... napom, ami nem volt annyira unalmas, mint általában szokott lenni.
Délelőtt elmentem vásárolni, mert a Pennyben nagyon jó árban akciósan kínálták a Lenor öblítőt. Mondanom sem kell, nem volt és azt mondták, hogy már nem is lesz, pedig direkt azért mentem és közben az akció még holnap is tart. Hát, azért sajnáltam. Egy darabig el lettem volna látva öblítővel, de ez van. Majd, ha szükséges lesz, veszek. Most még van itthon.
Különben 1 nővel beszélgettem a villamosmegállóban - valahol itt lakik ő is a környéken - és azt mondta, hogy a Centrumban az emeleten a kínai részen elég jó áron lehet kapni ilyen háztartási vegyszereket. Na, majd oda lenézek, ha aktuális lesz.
Hazafelé jövet a villamosmegállóban összefutottam 1 szomszédasszonnyal, beszélgettünk 1 keveset. Aztán itt a lépcsőházban 1 másikkal, azzal is dumcsiztunk. Elmondhatom, hogy mára kibeszélgettem magam:-))) Ja, és az öcsémmel is telefonáltam, míg főtt a kaja.

Csirkecombos-zöldséges paellát főztem ma. Egyszerű étel és elég finom, sőt, igen gyorsan elkészült. 10 db csirke alsócombból készítettem, Lackó 4 ételhordórészt pakolt tele kajával, miközben én már ettem 1 kis adagot és holnapra is maradt nekem 1 adag.

Holnap megyek tornázni:-))) Jó, tudom, az utóbbi időben ezt 2x is írtam, de nem mentem 1x sem. De holnap megyek... Remélem...
Úgy terveztem, hogy délután kimegyek a Müllerbe, meg bemegyek a Vodafonba. Ott dolgozik 1 csaj, aki kutyatálat ígért a cicás alapítványnak, ahol önkénteskedek.

Meglátom, mi valósul meg...
.
.
.
és várom a melegedést. Már mindenki qrvára unja ezt a hideget. Pesten ma 0 fok volt, itt nálunk -5 napközben. Már alig várom, hogy reggelente ne 14 fokos fürdőszobában kelljen a sejhajomat lepucérítani:-) Amúgy is szeretek nyitott fürdőszobában lenni. Mikor már elég meleg van, nem kell fűteni, akkor nyitott ajtónál zuhanyozok, sőt, a kánikulában még az ablak is nyitva van, nem lehet fellátni.
Szóval, várom a melegedést:-) Ja, nyáron meg a kánikula miatt fogok rinyálni:-)))

2017. január 23., hétfő

Névnapoztunk...

... Ágival:-)
Tegnap végül is megbeszéltük Ágival, hogy nem veszünk egymásnak semmit. De, azért nem tudtam üres kézzel átmenni hozzá.
Délelőtt voltam vásárolni több mindent, így Áginak is vettem 1 üveg cherrys Garonnet. Fel is bontottuk, nagyon fini. Ilyeneket eliszogatnék én is. Mostanában 2x vettem magamnak málnás sört. Alkoholtartalma szinte 0, vagyis 1,5 %. Szívesen megiszom és legalább iszom, illetve innék több folyadékot, ha máskor is vennék magamnak ilyet. Mert az a helyzet, hogy borzasztó kevés folyadékot iszom. Van, hogy napi 1 litert sem. Bár törekszem rá, hogy a liter meglegyen. Számolom. Szinte sosem vagyok szomjas, ezért rá kell kényszeríteni magam az ivásra.
A Garonnen kvül vittem 2 doboz ízesített sört is, az egyiket megittuk együtt. Aztán vittem még 1 csomag sajtos tallért, amit visszahoztam, mert Ági nem szereti, azt mondta, hogy ne is hagyjam ott. és végül 2 somlóit, amiből nem ettünk. Az egyik ott maradt, a másikat szintén hazahoztam, de még nem ettem meg, majd az lesz a reggelim.
Ági persze kajával vár. Volt tejszínes gombás tészta, ez volt a "leves":-) Másodiknak sült csirkét ettünk hasábburgonyával. Jó volt, mert finom, puha volt, de a fűszerezésében volt valami, ami nekem annyira nem jött be. Persze, nem mondtam. Nem mondtam, mert így is finom volt, degeszre zabáltam magam.

Jól telt a délutánunk, nem kötekedtem Ágival, amiben esetleg nem értettem egyet vele, azt ráhagytam. De ez így volt jó. Megbeszéltük, hogy ha már kicsit jobb idő lesz, akkor majd elmegyünk valahova kajálni, valami étterembe. Ági szeret járni ilyen helyekre. Majd meglátjuk.

Jó lenne kicsit korábban lefeküdnöm, nem fél 2 körül, mert akkor kicsit korábban fel is kelnék. Ma is 9-kor keltem. Szerintem tegnap is. Ma megpróbálok legalább fél 1 körül lefeküdni.

Imádom a szafarit, de olyan időt rabló, hogy azt elmondani nem lehet. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy későn kerülők ágyba. Állatonként kiválasztok legalább 1 jó képet. Levágom róluk a fölösleget és még ráteszem a monogramomat is, így posztolom. De nem csak 1 helyre, hanem több csoportba. Ez attól függ, hogy láttunk-e olyan leopárdokat, oroszlánokat, akiknek saját oldaluk van a facén. Ha van saját oldaluk, akkor oda is felpakolom a képeket, amelyet abba a csoportba illenek. De van olyan leopárd és oroszlán csapat, amelyeknek nem csak 1 oldaluk van. Akkor minden oldalukra felteszem a hozzájuk passzoló képeket. Szóval qrva macerás:-(
Mai napnyugta kép a szafariról:

Az előtérben barna kígyászölyv, mögötte kicsit hátrébb egyiptomi ludak vonulnak az éjszakázó helyükre

2017. január 22., vasárnap

Egyhangúan...

... telnek a napjaim, bár a mai 1 fokkal jobb volt, mint a tegnapi. Pár dolgot megcsináltam itthon, amit kellett, ami szükséges volt, de nem részletezem, mert lényegtelen dolgok, mint az ágynemű-, illetve törölközőcsere, stb.

Befejeztem annak a közel 11 kiló fémpénznek a rolnizását, amit elvállaltam a cicamentő alapítványnak. Durván 4 kiló 10.- Ft-os volt, a többi 5.- Ft-os érme. Ötvenesével kellett csomagolni, jó szar munka, nem volt egyszerű, de önként vállaltam és, ha Heni hoz még aprót, azt is becsomagolom, amit már egyébként jeleztem neki a facén.

Aztán voltam Csillával kutyust sétáltatni, azt a kutyust, akire vigyázni fogok márciusban. Egy és negyed órát voltam lent este sötétben, hidegben, hóban. Ilyenkor azért örülök, hogy nekem már nincs ilyen gondom. Persze azt a pár napot szívesen vállalom és hátha jobb idő lesz márciusban.

Ágit felhívtam tegnap névnapunk alkalmából. Felajánlotta, hogy hétfőn találkozhatunk. Jó, mondtam, akkor nálad, nálam vagy elmegyünk valahova? Hát, igen - felelte - ez a választék. Oké, akkor gondoljuk át és holnap újra beszélünk. Így is volt, hívtam őt délután, de nem nagyon emlékezett, hogy mit beszéltünk előző nap, így érdemben nem tudott mit mondani. Megint abban maradtunk, hogy átgondolja és este újra hívom. Na, az lett a vége, hogy én megyek hozzá. Igazából nekem ez az optimális ebben a qrva hidegben, mert így nem kell begyújtanom a nagyszobában. Megbeszéltük azt is, hogy nem veszünk már egymásnak semmit, mert nem tudunk mit venni. Kértem, hogy ne főzzön nekem, mert ugye, mindig én megyek hozzá és kajával kínál majdnem mindig.
Azért eldöntöttem, hogy viszek valami édes és sós rágcsát, meg sört vagy 2 dobozzal.
Holnap "ünneplünk".

2017. január 21., szombat

Nagy nap volt...

... a mai. Áh, csak viccelek. Névnapom van, de jó szar nap volt. Ki sem tettem a lábam a lakásból újfent. És nagyon röstellem magam, de még a madárkáimnak sem vittem kaját.
Miel éjjel olyan fél 2 magasságában kapcsoltam ki a tv-t, ezért nem keltem fel csak 9-kor. Fürdőszoba --- kávé, utána vissza az ágyba. A délelőttöm telefonálással telt, persze én hívtam fel kedves Ágnes nevű ismerőseimet. Elmúlt dél, mikor végre felöltöztem.
Délután megint sokat telefonáltam, de nem szeretek telefonálni, elvesztegetett idő, főleg akkor, ha épp szafarizok, vagy megy valami jó film a tévében. Jó, telefonáljunk, de inkább csak röviden.
Aztán bekapcsoltam a számítógépet, mindenkinek egyenként megköszöntem a köszöntést, mind üzenetben, mind pedig azoknak, akik az oldalamra írtak. Őszintén szólva, több köszöntésre számítottam. Az olyan bejegyzéseket, ahol valaki megjelöli mind a (mondjuk) 25 Ágnes ismerősét és én is köztük vagyok, na az ilyeneket nem engedem megjelenni az oldalamon és nem is írok hozzá semmit, legfeljebb kap 1 lájkot.
Késő délután épp kotyvasztottam magamnak 1 kis különlegességet, mikor természetesen ismét csöngött a telefon. Kutyasétára hívott Csilla, akinek a kutyusára majd vigyázok pár napot márciusban, de épp akkor kezdtem a főzés-sütést, így nem jött össze, de megbeszéltük holnapra.
Ezen kívül semmi nem történt.

Leírom, hogy mit sütöttem magamnak.
Vettem 2 db kis leveles tészta lapot, amit a Pennyben árulnak. Tepsibe sütőpapírt tettem, arra az egyik kis tésztalapot. Megkentem tejföllel. Előre megpirítottam 1 kis sonkát, azt ráfektettem. Erre kentem 1 masszát, ami a következőkből állt nálam: sok reszelt sajt  tojással elkeverve, ez az alap. Nagyobb kockákra vágtam 1 lila hagymát, azt is beletettem. Fűszernek bors, fokhagymakrém és kakukkfű került bele, de mindenki a saját ízlése szerint ízesíti a sajtos tojásos keveréket. Jól összekutyultam az egészet és rákentem a sonkákra. Ráfektettem a másik tésztalapot, kicsit össze is nyomkodtam. Ezt is megtejfölöztem és megszórtam 1 magkeverékkel, de ez nem biztos, hogy a legjobb ötlet, mert könnyen megéghet. Az egészet előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem.
Így nézett ki és nagyon  laktató.

Itt még a tepsiben

Ennyi "cucc" volt benne


Ha úgy döntenél, hogy elkészíted, csak jó étvágyat tudok kívánni hozzá. Tegyél bele kicsit több sonkát:-)

2017. január 20., péntek

Na, igen:-)))...

... elmentem tornázni:-) Bár, reggel, mikor ébresztett a telefon, azt sem tudtam hol vagyok, mi merre hány méter, ahogy mondják. Aztán rájöttem, hogy ébresztő van. Ránéztem a hőmérőre és, mikor megláttam, hogy -12 fok körüli fagy van kint, megkérdeztem magamtól, hogy most komolyan, kell ez nekem?  De összeszedtem magam és elmentem szépen. Én voltam az utolsó, aki beállt a csoportba és én voltam az utolsó, aki eljött az öltözőből...
Jó az a környék, mert több mindent el lehet intézni. Például befizettem a közös költséget az OTP-ben, a pékségben megvettem a kedven pitéimet és a 10-as boltban vettem vállfát. 300.- Ft-ért kaptam 5 db-ot.

Fél 1-kor hívott 1 csaj a teleshopból, megrendeltem 1 olyan kis bicikliszerűséget, amit székről ülve lehet tekerni. Bár nem voltam elégedett az engedménnyel, mert mindössze 1 ezer forinttal fizetek kevesebbet ahhoz képest, mintha megrendelném a netről. No, mindegy. Igazából vágytam 1 ilyenre és most pénzem is van rá.
Jót beszélgettem a csajszival a telefon túlsó végén. állatokról folyt a párbeszéd, az meg nálam kimeríthetetlen téma.

Más nem volt.

2017. január 19., csütörtök

Sűrű nap...

... volt. Már amennyire ezt elmondhatom az önmagam napjaihoz képest. A délelőttöt ellébecoltam és erősen gondolkodtam rajta, hogy elinduljak-e itthonról. De aztán rászedtem magam. Nem mentem messzire, csak a főtérre.

A DM-ben levásároltam az ajándékkártyán lévő maradék pénzemet. Ezután úgy gondolom, megválok a DM-től. Megszüntették a papíralapú kuponokat, így már semmit nem tudok megvásárolni kedvezményesen. Okostelefonra tölthető valami applikáció. Óh, imádom. Applikáció. Mi a f@sz az applikáció? Nos, nem. Én nem töltögetek le semmit. Szarok rá. Majd megveszem máshol, ami kell. Nyilván nem az én korosztályom a DM célközönsége, hanem a fiatalabbak. Sajnálom. Szétnézek a Rossmannban és a Müllerben is. Végső soron, már a 100-as boltokban is vannak jó minőségű kozmetikumok.
Kifogytam a zoknikból. Téli zoknim van, de ronda szürke, apu adta nekem, az övé volt. A kínaiban vettem 5 pár zoknit, egy darabig elég lesz. 260.- Ft volt 1 pár. És tök helyesek. Holnap fel si avatom az egyiket tornán. Már, ha elmegyek tornázni ebben a borzasztó időben. -9 fok van, sajnos, de nagyon bízom benne, hogy innentől kezdve melegedni fog.
A Familyben is otthagytam pár ezer forintot, de ott sem sok mindent érdemes vásárolni, mert nem olcsó már ez a bolt sem.
Végül a Sparba mentem. Akartam venni 1 somlóit, hát, nem elfelejtettem:-) Ma nem ettem sok édességet. De vettem 1 Wafelinit.
Ma kihúzhattam a listámból 1 csomó cuccot, de még maradt így is vásárolni való. Akartam venni vállfát (vállműanyagot:-))) ), de majdnem ezer forint volt 5 db a Familyben, így nem vettem meg. Megnézem majd a Goods Marketben. ott olcsóbb lesz emlékezetem szerint.

Aztán délután hívtak a teleshopból. Gondoltam vennék 1 kis "biciklit", amit székről ülve lehet tekerni, de nem adnak csak 1 ezer forint kedvezményt. Keveselltem, ezért azt mondta a csaj, hogy megbeszéli a főnökével és holnap visszahív. Meglátom...
Késő délután átmentem a természetbarát klubba, meghallgattam az előadást az év fájáról, mert jövő hónapban nekem kell előadnom a tengelicről. Illetve nem kell, én vállaltam. Hát, én tuti nem fogok fejből beszélni 20 percet vagy még többet, mint a mai (öreg)csajszi tette.
Este még beszéltem 1 kutyás társsal, márciusban vigyázni fogok a kutyusára 4 napot:-)

2017. január 18., szerda

Miért nem...

... tudok másnap is olyan szorgalmas lenni, mint az előzőn voltam?
A mára tervezett dolgaimból semmi nem lett. Még tornázni sem mentem, egyszerűen nem volt kedvem felkelni fél 8-kor.
Lackó feljött ma a kajáért, mondta, hogy Kata most van Gáborral tüdőgyógyásznál. Késő délután fel is hívtam Katát, hogy mit mondott a doki. A lényeg, hogy nem egyértelmű, hogy a gyerek asztmás lenne. Naplózni kell a történéseket és májusban visszamenni. Jó lenne, ha kicsit megerősödne ez a gyerek. Egyik betegségből megy a másikba. Nagyon beteges.

Szóval, ennyit a máról.


Ami elkezdett aggasztani, hogy nem jutnak eszembe nevek. Úgy csinálok, mintha nem érdekelne, de persze magamban bosszant. Nem jutott eszembe Demi Moore neve. Jöhettem volna ide a géphez, akkor rögtön megtaláltam volna, de nem akartam. Érdekes módon Drew Barrymore neve ugrott be állandóan. Drew Barrymore --- Demi Moore, Drew Barrymore --- Demi Moore.
Richard Gere neve sem jutott eszembe. Annyi ugrott be, hogy "G" betű van a nevében.
Aztán mindkettő eszembe jutott egyszer csak. Hát, nagyon remélem hogy nem valami komoly betegség előjele ez.

Olyan nyomorult vagyok, de erről majd máskor.

2017. január 17., kedd

Álmos...

,,, vagyok, ezért rövid leszek.
Ma nem voltam sehol, csak a madárkáimnak adtam enni, inni. Összességében igen jó napom volt, szorgalmas voltam és ez jó érzéssel tölt el.
Megfőztem a székelykápit, marha finom lett, legalábbis szerintem. Lackó este 10-ig próbált a "szénházban", de azt mondat, hogy feljön utána a kajáért. Nos, sikeresen elfelejtette.

Szotyi már olyan szelíd, hogy alig bírom magamról levakarni. Megsimogatni nem lehet, de a kezemen nagyon szeret üldögélni. Nem túl jó a kép, de mutatok egyet:


Holnap megyek tornázni. Gondoltam, ha jó idő lesz, kéne pár dolgot intéznem. A Miskolc kártyámat meg kell újítani --- kötelező és most még ingyenes, meg ki kéne mennem a Müllerbe.
Jó éjt, megyek aludni........

2017. január 16., hétfő

Szerencsére...

... Lackó jól van, elkészíthetem neki holnap a székelykáposztát, amit a múlt hétre terveztem, de erősen ment a hasa, így halasztani kellett. Múlt héten párolt csirkemellet kapott rizzsel.
Most annyiból jó, hogy nem kellett vásárolnom. Illetve ez így teljesen nem igaz, mert múlt héten vettem 1 kis füstölt csülköt, de hentespultból. Igazából az nem lehet gluténes, de nem mertem neki megfőzni. Megfőztem magamnak most a hét végén, ettem belőle kenyérrel, ma pedig a következőt csináltam: valamennyit felvágtam kockára, kicsit megpirítottam olajban, kiszedtem, lecsöpögtettem. A megmaradt olajban puhára dinszteltem 1 kis fej nagy kockára vágott hagymát. Sztrapacskára szórtam a pirított csülköt, a dinsztelt hagymát, meglocsoltam tejföllel és savanyúsággal kajáltam. Hm, elég finom volt:-)
Ma ebben a gyatra időben bevillamosoztam a városba és sikerült vennem 1 fóliázott gyors pácolt csülköt, amelyen már feltüntették az összetevőket. Nos, ezt már meg merem főzni Lackónak. Nem olyan, mint a hagyományosan füstölt, de ebben jobban bízom.

Ma már jobban voltam, mint tegnap. De mostanában sokszor gondolok arra, hogy egyszer engem is úgy fognak megtalálni, mint Ida nénit a szomszédban. Csak nem frissiben - hahaha (ez keserű kacaj) - hanem ki tudja hány nap múlva. Lackó szinte sosem hív és Vivi is ritkán. Vivivel alkalmanként írunk egymásnak a facén, de Lackóékkal szinte semmi kommunikáció nincs. Csak akkor hív, ha szükség van rám.    
Hát, ez van...

2017. január 15., vasárnap

Nem voltam...

... túl jól ma. Vacak volt a közérzetem és fáj a derekam. Reggel úgy ébredtem, hogy többször orrot kellett fújnom, mint aki megfázott. De a legnagyobb problémám az volt, hogy szinte egész nap fáztam. Pedig nem volt hidegebb, mint máskor, 20 fok azért van itt a kisszobában. Jó, a lakás többi része 14-15 fok körül van, de nálam ez a megszokott.

Hogy szörnyülködj, leírom azt a töménytelen ruhamennyiséget, amit magamra aggattam. A fehérneműt nem részletezem:-)
Alulról: harisnyanadrág, vastag zokni, 2 db itthoni nadrág, vastag, bélelt papucs.
Felülről: atléta, pulóver, kapucnis melegítőfelső, cipzáras polár felső. A derekamra rákötöttem még 1 kardigánt. Volt, hogy a melegítőfelső kapucniját felvettem, sálat kötöttem a nyakamba és az előbb leírtakra rávettem 1 vastag, utcai mellényt. Így voltam. Borzasztó. Ennyi cuccban még mozogni is alig lehet.

Lementem a madarakat megetetni, megitatni. Ma szarabb idő volt, mint tegnap. Hidegebb. Tegnap "leszúrtam" a hóba a pet palackot - képet is tettem a tegnapi blogba -, ma meglepődtem, mert nem tudtam csak a hó tetejére tenni a palackot, ugyanis kemény, fagyos volt a teteje. Nem csoda, mert szombaton pluszok voltak, kicsit olvadt, aztán szépen ráfagyott. Most is -5 fok van.
Rendületlenül várom a tavaszt.

Valami gond van a mosógépemmel, mert 1 idő óta rengeteg szemetet köpköd, ami eddig nem volt baj, mert a ruhákon nem jelent meg, de már most ott is látom. Nem ragad a ruhába, de akkor is. Apró, fekete pöttyök. És, ami még nagyon zavar, az első víz, ami kijön a gépből, büdös. Büdös. Mintha pangana valahol a víz. Nem tudom, hogy tudok-e valamit tenni? Mert hiába mosom át ecettel, a pangó víz attól ott marad. Szerintem. De majd megpróbálom.
Szerencsére a ruha nem büdös, sőt illatos a jó kis Lenor öblítőmtől.

2017. január 14., szombat

Nincs miről...

... írnom. Hacsak nem a hóhelyzetről, mert az van. A hó majdnem másfél napig folyamatosan esett. Én a magam részéről nem vagyok tőle boldog, de az a lényeg, hogy nem kell dolgozni menni ilyen időben. Hurrá!
Tegnap reggel, mikor felkeltem már jó kis hó volt, gondolkodtam is, hogy menjek-e tornázni, de elmentem. Volt tornásztársam, aki említette, hogy a férje azt mondta neki, szerinte csak ő lesz tornán, senki más. Ehhez képest voltunk vagy 25-en, 30-an. És! Jött 1 bácsi is. Jajj, a torna, az 1 külön tészta. A sok ügyetlen vénasszony. Én sem vagyok ügyes és ráadásul a karom korlátozott mozgásképessége erősen akadályoz a gyakorlatok megfelelő elvégzésében.
Na, szóval. A hóesés ma délelőtt állt el. Kicsit olvadt is, de ez csak abban látható, hogy a hó 1 kicsit összeesett. De tényleg csak kicsit. Látványnak egyébként nagyon szép a frissen leesett hófehér szűz hó, de nekem ennyi. Boldog vagyok, hogy semmi és senki nem kényszerít arra, hogy kimozduljak. A madárkáimnak muszáj enni és inni adni, de ennyi.

Múlt héten lehúztam az eredeti huzatot az összecsokizott Dormeo matracomról és kimostam. Ma - gondoltam - visszatornázom. Hát, nem azt mondom, hogy szinte magától felrepült a huzat, de annyira nem volt nehéz, mint amennyire féltem tőle.

Délelőtt néztem a Pimasz úr ott alszik egy részét, amelyet Kóbor Jánosnál forgattak. Elképesztő luxusban él. Én imádtam őt fiatal koromban, kedvelem most is, de azt kell, hogy mondjam, nem keltette 1 huú, de szimpatikus ember benyomását ezzel a filmmel. Korához képest nem néz ki rosszul és csinos a felesége is, sőt a kislánya is elég helyes.

Nagyon várom a tavaszt. A nagyszobában volt olyan nap, hogy csak 13 fokot mutatott a hőmérő. Reggelente 14 fokos fürdőszobában ülök a budira. Már bocsánat. Szóval, nagyon várom a melegedést, de az bizony még odébb van.

Mutatok néhány képet a mai ház előtti hóhelyzetről:

Érdemes 1 pillantást vetni a hintában tornyosuló hó magasságára

A hinta távolabbról

A pet palackot csak úgy "leszúrtam" a hóba, de biztos nem ért le a talajig

A madárkáim:-)


2017. január 13., péntek

Torna:-)

Igen, igen, emberek, elmentem tornázni:-)
De előtte feljött Heni, felhozta a rolnizni való pénzt. Hát, azt hittem beszarok, olyan súlya volt. Megmértem, kapaszkodj meg, közel 11 kiló! Ez csak 5 forintos és 10 forintos. De súlyra az 5 forintos kb. 2x annyi, mint a 10 forintos. Eltökölök vele 1 jó darabig, azt hiszem.
1 szelet meleg rántott csirkemellel vártam és közben megbeszéltük, amit kellett.

Jó volt a torna, csak hát, a jobb karom ugyebár nem működik rendesen. Torna után a pékségben megvettem a kis pitéimet. 1-1 mákos, túrós és meggyes pitét, valamint 1 kakaós tekercset. Még 1 pite van. Borzasztó:-(
Itthon kifőztem 1 kis nokedlit, pörköltet ettem hozzá és szívsalátát. Kaja után - érthetően - álmosság jött rám. Lefeküdtem. Egyébként sosem szoktam, illetve - mondjuk - 2 havonta 1x. Mostanság olvastam, hogy az ebéd utáni 1 óra alvás frissen tartja az agyat. Nem aludtam 1 órát, sőt nem is feküdtem 1 órát, de jól esett.

Délután 3-ra elmentem a kutyás-cicás találkozóra. A lakótelepen hátul sok kóbor cica él, de gondoskodnak róluk. A lányok ivartalanítva lettek, féreghajtáson és bolhátlanításon is átestek. Etetik őket. Ebben a kurva hidegben építettek nekik fából 1 helyes kis cicaházat, ahova behúzódhatnak és 1 nem használt játszótér nem használt pingpong asztala alá tették be. Senkinek nem lenen útba, kivéve néhány kib@szott rosszindulatú, gonosz embernek. 2 primitív vénasszony volt ott, 1 rosszindulatú nő és 2 gonosz fiatalabb férfi. Tahók. Kaptak a cicák 2 hetet, különben kihívják rájuk a sintéreket.
Én csak azt kívánom, hogy ezek a gonosz véglények legyenek átkozottak. Megérdemlik.
A rohadékok.

2017. január 12., csütörtök

Elfelejtettem...,

..., tegnap egyszerűen elfelejtettem írni. Akkor jutott eszembe, amikor már kikapcsoltam a gépet. De nem is történt semmi lényeges.
Megígértem, hogy írok arról, hogy voltam-e tornázni. Nos, nem. Annyira szarul aludtam előtte éjszaka, még szarabbul, mint pár nappal korábban, hogy úgy döntöttem nem kelek fel. Éjjel 1/2 2-kor kapcsoltam ki a tv-t, de még 1/2 3-kor megnéztem hány óra. Csak forgolódtam, hánykolódtam és ehhez képest 1/2 8-kor kelnem kellett volna. Na, nem. De holnap elmegyek, mert már pénteken is van, így nem marad ki a hét.

Viszont a mai napom jól sikerült. Összeszedtem magam és bementem a bankomba befizetni 1 számlát. Majdnem 3/4 órát vártam az ügyintézőmre. De jövő hónapban már nem így lesz, nem várok az ügyintézőre, mert pénztárba befizethető és az sokkal gyorsabban megy. Ez rendszeres, havi egyszeri elfoglaltságot fog jelenteni.
Még mielőtt villamosra szálltam, hogy hazajöjjek, elintéztem a lottómat is, mert az is esedékes volt. Fél 4 körül értem haza, lementem még enni és inni adni a madaraknak, de még nem jártam így, mint ma. A befagyott vizet képtelen voltam kivarázsolni a műanyag tálból. Annyit kínlódtam vele, hogy kénytelen voltam úgy hagyni. Ha holnap sem sikerül, akkor felhozom és kiolvasztom.
Már nagyon éhes voltam, elővettem a fagyasztóból 1 kis csirkepörköltet és 1 adag tésztát. Mostanában rákaptam a szívsalátára, azt ettem hozzá és még van valamennyi. Az előző adag saláta szebb volt, de mindegy, még ez is jó.

5-re átmentem a Természetbarát Klubba. Befizettem az éves díjat, vettem 1 túrakönyvet, meghallgattam az elmúlt túrákról a beszámolókat, illetve a meghívásokat a következőkre, mert így szokták.
Minden hónapban lesz 1 előadás valami természethez kapcsolódó dologról, jövő héten például az év fájáról. Februárban pedig én fogok beszélni az év madaráról, a tengelicről. Már kigyűjtöttem 1 csomó linket, ahonnan majd összevágom a dolgokat, Vivike meg kinyomtatja, 2 hét múlva jönnek, addigra el kell készülnöm az anyaggal.

Este még beszéltem Henivel, holnap jön hozzám, kapok 1 kis cicás feladatot is, aprópénzt fogok rolnizni.

Most megyek a fürdőbe, reggel 7-kor kelnem kell, hogy 9-re kész legyek, mire jön Heni, aztán irány a torna Remélem, kapok utána 1 kis jó pitét:-)))

2017. január 10., kedd

Csak a ...

... puszta tényeket tudom leírni a mai napról. Semmi különös nem történt. Máskor se nagyon, de ma különösen nem.
Mivel ma főzős napom van Lackó részére és ő beteg, ezért újra boltba mentem, a tervezett székely káposzta meghiúsult. Vettem csirkemell filét, egyezer forint kilója a Sparban, ez nagyon jó ár.
Megpároltam kevés sóval és majorannával, Lackó szereti így is. Rizst főztem hozzá, remélem segít a diétájában.

Délután néztem 1 jó filmet, immáron ikszedszer:-) Persze, minden - számomra - jó filmet képes vagyok sokszor megnézni vagy inkább meghallgatni. Legtöbbször csak hallgatom a tv-t, kb. az esetek 90 %-ában.
Szóval  film. Ébredj velünk! Ez a címe. Harrison Ford és Diane Keaton is szerepelnek benne. Diane nem kifejezetten főszereplő, Harrison inkább. Harrison 1 morcos idősödő urat alakít, aki a végére megszelídül és kellemes, ragaszkodó munkatárssá válik. Mindez 1 fiatal lány hatására, aki - mint Kisherceg megszelídíti  a rókát -, megszelídíti a zsémbes öregurat.
Ha 1 igazán könnyed, jó filmet akarsz látni kiváló szereplőkkel, tudom ajánlani. Számomra mindig "fémjelez" valamit, hogy kik a szereplők. Nem is szeretek olyan filmet nézni, amelyben csupa ismeretlen színész szerepel. Az a film olyan is. Ezt többször tapasztaltam. Szerinted...?

Holnap torna. -10 fok van. Semmi kedvem elmenni, de megpróbálom rábeszélni magam.
Majd beszámolok az eredményről:-)

2017. január 9., hétfő

Gábor még...

... mindig beteg. Ma délután vigyáznom kellett rá, mert nem ment még oviba. De sajnos, Lackó is beteg:-(
Székelykáposztát akartam főzni neki holnap, de azt mondta, hogy valami lájtosat eszik csak, mondjuk párolt hús rizzsel. Ez azt jelenti, hogy holnap újból elmegyek a boltba, veszek csirkemell filét, majd azt megpárolom kevés fűszerrel és kifőzök hozzá 2 tasak rizst.
Annyira bánatos vagyok ilyenkor, mikor ő beteg. Már olyan is megfordult a fejemben, hogy nem lehet-e bélátültetést csinálni? Vagy, ha lehetséges, a beteg bélszakaszt eltávolítani...? De sosem hallottam ilyenről.

Az éjjel szarul aludtam. Sajnos, az utóbbi időben többször észrevettem, hogy éjjel rám jön a szapora szívverés. Bármelyik oldalamra fekszem, igen szar érzés. Bevallom, kicsit halálfélelmem is volt. Vártam, hogy infarktust kapok. De nem szeretnék.
Az éjjel jól fel is húztam magam, mert elviselhetetlen, ahogy üvölt a tv fölöttem Molnár Marinál. Ez is oka lehet a rosszullétemnek, nem? Volt, hogy felzörögtem hozzá a gázcsövön, de akkor még dolgoztam. Észrevette magát, mert lehalkította a tv-jét.
Amíg én is nézem, hallgatom a tv-t, addig nincs baj, de mikor kikapcsol az én tv-m és még nem alszom elég mélyen, felébredek rá... borzasztó. És csak cukkolom magam. Mit tegyek? Szedjek altatót vagy nyugtatót?

Már ott tartok, hogy tartok az éjszakától. Utálok lefeküdni.
Jó éjt!

2017. január 8., vasárnap

Ma kipihentem...

... a hétvége fáradalmait. Na, annyira azért nem voltam fáradt, de jól esett. Krisztiék feljöttek 1 reggeli kávéra:-), Vivike ellátta őket, én még köntösben voltam.
Aztán Krisztiék elindultak útjukra, mi  hárman később megreggeliztünk együtt, aztán Vivikéék is visszaindultak Pestre. Vivi most helyesbítene, hogy nem Pestre, hanem Budára:-)
Kivakartam az odaolvadt csokoládéból az ágymelegítőmet, amit még Gáborka tevékenysége okozott. Az ágymelegítőből szépen kijött a csoki, a gumis lepedőt lehúztam, abból is kijön majd, de a Dormeoról is le kellett húznom az eredeti huzatot, mert az is csokis lett. Na, azt nem lesz egyszerű visszaapplikálni. Sajnos, a matrac is csokis lett, de mivel az szivacs, ahogy elkezdtem tisztítani, morzsálódott a szivacs, vagyis a matrac. Hagytam a frászba, nem tudok mit tenni, így marad, de szerencsére nem nagy a folt.
Ágyneműt húztam, törölközőt cseréltem, mosogattam, rendet raktam, amit kellett. Attila fent volt kérdőívezni este, eltelt a nap.

Délelőtt megnéztem 1 régi magyar filmet. Nem is tudom miért kapcsoltam oda, hiszen a címe alapján nem érdekelt, de mégis odakacsoltam. A film címe: Hogy szaladnak a fák.
Nagyon érdekes film volt, nem tudtam otthagyni, nem tudtam, nem is akartam átkapcsolni. A '60-as évek 2. felében játszódik itthon kis hazánkban valahol a Balaton felvidéken. Úgy gondolom, az akkori valós magyar falusi életet ábrázolja a film. Iglódi István volt a férfi főszereplő. Megállapítottam, hogy fiatal korában egész helyes volt és jól állt neki, ahogy mosolygott. De nem ez a lényeg. Ő 1 pesti srác volt, aki elment meglátogatni a 11 éve nem látott nevelőanyját, akit Kiss Manyi játszott.
A srác, 1 történész, bár nem akar ott maradni, mégis eltölt néhány napot a régi házban a nevelőanyjával, ahol régen is élt. Közben járja a falut, ismerkedik, illetve üdvözlik egymást a gyerekkori haverjaival, akik ott élik keserves életüket a faluban.
A nevelőanyja ez alatt a pár nap alatt még jobban megöregszik a szemünk előtt. Dolgozni jár a földekre, bár nagyon öreg, nem lenne szabad neki.
Egy teherautónyi ember átmegy a szomszédos faluba búcsúra, mert az nagy esemény. A hazafelé úton a nevelőanya rosszul lesz és, ahogy fekszik a platón, csak a fákat látja, ekkor mondja a film címét, vagyis, hogy szaladnak a fák. És meghal. Eltemetik, a srác megörökli, ami a nevelőanyja után marad, de vélhetően az nem sokat ér.
Az utolsó képkockákon a fiatal történész ül a vonaton és visszautazik oda, ahonnan jött.
Tudom, ez így nem érdekes, ahogy leírtam, de nézni, az volt. Nem volt unalmas, szépen pörögtek az események, ami arra késztetett, hogy ezt a filmet néznem kell.
Szeretem látni azt, ahogyan éltek az emberek 50 vagy 100 évvel ezelőtt. Ezért imádom a skanzeneket is. Ami nem jelenti azt, hogy én szeretnék olyan körülmények között élni, ahogy akkor éltek, de nagyon lenyűgöz a látvány. Tiszteletet érzek irántuk. Nekik az akkor természetes volt, hogy lavórban tisztálkodtak, hogy volt tisztaszoba és hasonlók. Én rácsodálkozom arra a faragott bölcsőre, amelyben 1 gyermeket ringattak. Ki lehetett? Mi lett belőle? És vannak-e utódai korunkban?
Sosem tudjuk meg.

Most a Volt egyszer egy Vadnyugat megy a tv-ben. Ikonikus film. Jövőre lesz 50 éves.

2017. január 7., szombat

Itt vagyok:-)

Mégis írok, így döntöttem:-) Legalábbis 1 kevesek, mert fáradt vagyok.
Délelőtt minden nagyon jól alakult. Rendbe tettem magam és a lakást, kitakarítottam a konyhát, úgy álltam neki főzni. Narancskrémleves volt a meglepi, szerintem ez 1 nagyon finom leves, még akár desszertként is megállja a helyét.


A főétel sajtos rakott csirkemell volt rizzsel, bár a krumplipüré jobban illett volna. Adtam hozzá savanyút is, ki mit kért.
Délután átjött Lackó a gyerekekkel, aztán befutott Kata is. Megebédeltettem őt is, aztán ők ketten Lackóval elmentek vásárolni. Amíg vásároltak, sütöttem egy 5 perces túróst. Nagyon jó ez a süti.
Mire Lackóék visszajöttek már itt volt Kriszti és Attila, de aztán oszlani kezdett a banda. Először Lackóék cuccoltak haza, aztán Viviék Krisztiékkel felmentek Sebesvízre és még most is ott vannak vagy már esetleg jönnek hazafelé.
Szóval jól telt a nap, olyan olaszosan.

Na, ehhez a cipőmennyiséghez még adj hozzá 4 párat. Ennyien voltunk:-)))
Este kinyitottam az ablakot, mert kiráztam 2 plédet, amin a gyerekek gyurmáztak. Még az atya ég is gyurmás volt most is és múltkor is. Múltkor 3 napomba került, míg a nagyszobai szőnyegből mindenféle praktikákkal kiszedtem a beleszáradt gyurmát.
Szóval kinyitottam az ablakot és a csodálatos Orion ott virított velem szemben. A kedvenc csillagképem a gyönyörű rózsaszín Betelgeusevel. Kicsit lentebb a Szíriusz, amely a Nagy kutya csillagképhez tartozik. Balra fentebb Castor és Pollux az Ikrek csillagképben.

És akkor eszembe jutott, hogy én voltam az, aki kutyapórázzal a kezében úgy sétált, hogy közben az orra az ég felé állt. Önmagamtól kezdtem tanulmányozni a csillagokat. Törekedtem rá, hogy magamtól felismerjek csillagképeket. Elkezdtem szakkörbe is járni, de én kezdő voltam, ott pedig nem kezdő szinten volt a foglalkozás, nekem az sok volt, így ott hagytam:-( sajnos. Mert jó lett volna, de ahhoz a kezdőkkel is foglalkozni kéne...

Ja, ma csokoládét találtam az ágymelegítőm és a matracom között, amit Gábor tett be még csütörtökön. Mondanom sem kell, hogy tiszta olvadt csokoládé minden. Az ágymelegítő, a matrac, a matrac huzata és a lepedőm.
Fogggggalmam sincs hogy fogom rendbe rakni:-(














2017. január 6., péntek

Q.va hideg van

-11 fokot mutat jelenleg a kinti hőmérő:-(
Ma egyébként nehéz napom volt. Tegnap nem nagyon csináltam semmit, mivel Gáborkára kellett vigyáznom, ezért ma igyekeztem szorgalmas lenni. Nagyjából sikerült.

Délelőtt boltban voltam a dermesztő hidegben. A hülye szél még hidegebbé tette az érzetet, csípős volt, sarkvidéki. Azt gondoltam, hogy ilyen lehet az Északi-sarkon, holott csak -7 fok volt akkor:-)))
Délre hazaértem és elkezdtem takarítani. Igen, de ahhoz, hogy képes legyek dolgozni a lakásban, bizony be kellett gyújtanom. 15 fokban nem tudok dolgozni, takarítani még akkor sem, ha közben mozgok. Szóval, begyújtottam a nagyszobában a konvektort, hiszen holnap jönnek Vivikéék és így találtam biztonságosnak, hogy ma begyújtok. Ha netán nem működött volna, még lett volna időm szólni valakinek, hogy begyújtsa.

Feltekertem a konvektort a konyhában és a fürdőben is, így mondhatnám vígan takarítgattam. Gyakran kellett ablakot nyitnom, hiszen port is töröltem. Pókhálóztam, lemostam, felmostam, a szőnyegeket is átcsapattam, áh, nem részletezem. A fürdőt is kitakarítottam, kádat, mosdót, WC-t, mindent.

Holnapra még megmaradt a konyha és a főzés.
Nem tudok mást írni a mai napról és lehet, hogy holnap nem írok.

Ja, tegnap Szotyi rám repült:-) Az volt az első alkalom. Már gond nélkül rálép a kezemre és elvárná, hogy egész nap vele foglalkozzak:-)
Most alszik, de mindjárt felébred. Én pedig megyek zuhanyozni.
Jó éjt!

2017. január 5., csütörtök

Ember tervez...

... a sors végez.
Hajnali 3/4 -kor csöngött a mobilom, nagyon kómásan vettem fel a telót. Előtte meresztettem a szemem, elég rosszul látok, pláne közelre. Lackó hívott, hogy Gábor beteg, viszik az orvoshoz, de biztos kiírja a doki, elvállalnám-e mára. persze, mondtam, megoldjuk és visszafeküdtem, hiszen éjjel 1/2 2-kor feküdtem le, ahhoz még elég közel volt a 3/4 7. De 8 után nem sokkal felkeltem.
Kata hozta Gábort, egyem a szívét. 4 és fél éves, de nagyon pici még. Hiába mondom, hogy vegyen papucsot, mer hideg nálam a padló, buzgón helyesel, hogy igen, hideg a padló, de ezerszer kell elmondani, hogy vegye fel a papucsot.
Szinte egész nap evett, rágcsált valamit. Először reggeliztünk, aztán evett ilyen ízesített pufi valami édességet. Na, ezt most jól megmondtam:-) Almát is evett. Ebédre tejfölös tésztát kért, utána puding volt. Délután rájárt a kisszobában hagyott maradék édességemre (amit tőlük kaptam mikulásra) és megette a maradék ízesített pufi izét. Uzsonna is volt, májkrémes kifli.
Orrcseppet kellett csöpögtetni, aztán van olyan spray-je, amit a szájába kell fújni és beszívni neki. Sokat fújtunk orrot, utána mindig kentem, mert fáj neki.
Rendszeresen jártunk WC-re, nehogy baleset történjen.
Ma, talán először, azt mondom, a gyerek rendesen, a hőmérsékletnek és az évszaknak megfelelően volt felöltöztetve. Nem bokazokni volt rajta, hogy a lábaszára csupasz legyen ebben a hidegben, hanem harisnyanadrág!!! És kis atlétaféle is volt a pulcsi alatt. Nem panaszkodott a gyere, hogy melege van.
Persze, befűtöttem a konyhában és fürdőszobában is, kb. 2x annyi gáz ment el, mint szokott, de ht, ez van. A gyerek nem fagyoskodhat!

Gondoltam, hogy délután átmegyek a DTSK-ba, de nem volt kedvem öltözködni és elindulni hidegben, sötétben. Talán majd a jövő héten...

Mára egyébként takarítást terveztem -------- semmi nem lett belőle. Holnap vásárolok és takarítok valamennyit. Majd meglátom. Készülnöm kell a vendégeim fogadására.

2017. január 4., szerda

Szotyi

Szotyi a neve a tavasszal mentett kis hullámos papagájomnak. Írtam akkoriban róla. Még dolgoztam, ott kolbászolt szerencsétlen az üzem udvarán. Megfogták a fiúk, én meg hazahoztam, azóta együtt vagyunk.
Szotyi mára már nagyon elszemtelenedett. Nem azt mondom, hogy nagyon szelíd, de hatalmasakat léptünk előre. A kalitkája nagy, 60x60x40 centi. Eredetileg a fiam patkánya lakott benne. A kalitka állandóan nyitva van, télen, nyáron és nappal és éjjel. Kb. fél évbe telt, míg kimerészkedett a kalitkából. Előtte az volt a reggeli program, hogy finoman kizavartam, legalább itt a kisszobában repüljön 1-2 kört. Addig csak bent gyakorlatozott az ülőrúdon.
Aztán elkezdte csipkedni az elé nyújtott ujjaimat. Nem kicsit, nagyon. De bírtam. Addig-meddig, hogy ez a kis hülye szerelmes lett az ujjaimba. A körmeimet kocogtatja a csőrével és eteti, de szó szerint. Magokat köpköd vissza a begyéből és adja a körmömnek. Aztán a körmöm mögé megy, az ujjamra, mintha a körmöm lenne a szerelme feje és hátulról megkeféli. Megkeféli, de úgy, hogy utána mehetek kezet mosni, mert odaélvez a kezemre.
Már nagyon sokat kijön a kalitkából, ami itt van mellettem az íróasztalon. Kiáll a kalitka tetejére és pofázik nekem. Állandóan foglalkozni kéne vele, azt szeretné. Röpköd körülöttem, de úgy, hogy szinte súrol a szárnyával.
Így élünk kettecskén:-)

Délelőtt voltam tornázni, aztán bementem a Plázába ajándékot venni Vivike szülinapjára, mert 02-án volt neki és most jönnek szombaton, így fel tudom köszönteni. Az ő autójával jönnek és gondolom, ő fog vezetni.
(Mellesleg, az én októberi szülinapomra beígért színházjegyből nem lett semmi, azért arra majd rákérdezek alkalomadtán.)

Hazafelé jövet a Plázából, bementem a Centrumba és vettem 1 rántott csirkemellet és 1 rántott csirkeszárnyat. Nagyon finom volt, azt ebédeltem.
1 liter vörösborból főztem forralt bort. Hogy most a rántott húsoktól vagy a bortól, nem tudom, de el kezdet menni a hasam és most is zuborog a belem. Nem túl jó  a közérzetem.

Remélem, reggelre jól leszek.

2017. január 3., kedd

A Piperine Forte 1 sz@r

Mielőtt Vivike esküvője volt, gondoltam megpróbálok leadni néhány kilót. Ugye tudod - mert szoktam emlegetni -, hogy küszködök a súlyommal. Szétnéztem a neten, olvastam véleményeket és a Piperine Forte mellett döntöttem. Egy havi adag 13.500.- forintomba került, de 1 dekát nem fogytam tőle. Semmit, de semmit nem hatott, pedig szedtem rendesen, ahogy előírták.
A honlapjukon azt ígérték, hogy visszaküldik az árát, ha nem fogytam a kapszuláktól és nem kérdeznek semmit, csak az üres dobozt kell visszaküldenem. Felvettem velük a kapcsolatot, amire még reagáltak is.
670.- forintomba került, hogy tértivevénnyel feladjam az üres dobozt. Nos, a doboz visszajött. Rossz címet adtak meg, már itt gyanakodnom kellett volna. Újra írtam, mire még válaszoltak, írták, hogy nem kell újra elküldenem a dobozt. Természetesen mindent dokumentálva, fotózva van a részemről.
Viszont nemcsak a dobozt kérték vissza, hanem feltételhez volt kötve a visszatérítés - ami a mai napig nem történt meg - és mindenféle adatot kértek rólam.
Idemásolom:

"1. Csak a termék első vásárlásakor van lehetőség az ár visszatérítésére.
2. Az ár visszatérítésére csak akkor van lehetőség, ha a Vevő legalább egy hónapon keresztül szedte a terméket.
3. Csak egy csomagolás ára visszatéríthető. Ez alól kivétel, ha a további csomagolások még bontatlanok.
Az üres csomagoláson kívül az alábbi információkra van még szükségünk (email-ben):
-az Ön rendelési száma, neve, teljes címe
-életkora
-bankszámla száma, melyre a visszautalást teljesíthetjük (banki IBAN/SWIFT kóddal együtt)
-a kezelés megkezdésének és befejezésének időpontja
-a kúra előtti és jelenlegi állapot leírása
-előtte és utána képek
-írásbeli felhatalmazás Vevő részéről a személyes adatai kezelésére az Eladó által."

Hát, nézd meg! Felháborító, nem? Küldtem kib@szott fotókat is magamról, mindent teljesítettem, de a pénzemet nem kaptam vissza. Gondoltam, hogy valami nagyobb visszhangot kéne adni a dolognak, de nem tudom hogyan...? 
Minden nap írok nekik. Minden nap 3 levelet. Plusz  még írok véleményt az oldalukra, amely természetesen SOSEM jelenik meg és a "Kapcsolat" gombon keresztül is üzenek, de már nem reagálnak semmit. Novemberben kaptam utoljára levelet. A honlapjukon ugyanaz a néhány - természetesen rájuk nézve csakis pozitív - vélemény jelenik meg, csak a dátum változik minden nap. Print screennel készítek róluk képeket minden nap.
Na, hogy demonstráljam:




 A szöveg ugyanaz, sajnos, elég aprók a betűk, de talán látható, hogy a dátum először 2016. december 12., aztán 26. és végül a mai nap 2017. január 02., de egyébként más nem változik.

Szerintem, nem fogom visszakapni a beígért pénzemet, de qrvára bosszant, még 1 darabig küldözgetem a leveleimet.

2017. január 2., hétfő

Oroszlános álom

Későn ébredtem reggel és nagyon nyomott voltam. Iszonyatos hülyeséget álmodtam, aminek a magyarázata a sok szafarinézésben keresendő. Mindjárt megérted.
Itt voltunk az én kis lakásomban. Egy idősebb nőt láttam, de nem ismertem fel. Otthonosan mozgott, talán valami köntösfélét viselt. Volt 1 férfi is, de csak a hangját hallottam. Volt még legalább 1 kisgyerek, de nem ismertem fel benne az unokámat, egyiket sem. A nagyszobában idegenek laktak, fiatal férfiak, srácok, de csak 1 volt itthon. Mintha kiadtam volna nekik... Bementem a nagyszobába is rendkívül mérges voltam, mert fűtöttünk és közben ők sarkig kinyitották az ablakot.
Na, és most jön a szafari:-) Oroszlánok voltak a lakásban. Legalább 3 kis oroszlán, olyan féléves formák, már nem nagyon aprók. Legalább 1 nagy hím oroszlán is volt, de lehet, hogy több.
Az előszobában fésülgettem a kis oroszlánokat, itt hallottam a férfi hangját. Valamit magyarázott, nem tudom mit, arra nem emlékszem. Mikor elkészültem 1 kis oroszlán fésülésével, letettem az előszobafal tükör alatti részére. Hármat fésültem meg. Azután bementem a nagyszobába és benéztem a beépített szekrénybe, hogy ott esetleg van-e még oroszlán. Nem volt.
Aztán 1 nagy hím oroszlánt kellett fésülgetnem. Pontosabban, nem tudom, hogy kellett-e, de én fésültem. Kissé tartottam tőle, de igyekeztem nem kimutatni. Itt ültem a kisszobában az ágy szélén, az oroszlán meg előttem. Rettenetesen élvezte, ahogy fésülöm, látszott rajta, hogy jól esik neki. Szinte felemelte a fejét, hogy a nyakánál jobban tudjam fésülni.
Aztán felébredtem.
És borzasztóan nyomott voltam. Mert, bár az álom rendkívül különleges volt, de mégsem kellemes.

Vivikémnek ma van a szülinapja ♥♥♥ Isten éltesse sokáig erőben, egészségben, szeretetben.

2017. január 1., vasárnap

Utálom a telet

Persze, hogy utálom, mert 15 fok van a lakásban. Kivéve a kisszobában, ezen a 12 m2-en, ahol gyakorlatilag élek. A nagyszobában még a gyújtóláng sincs bekapcsolva a konvektorban. Csak akkor gyújtom be, ha tudom, hogy jön valaki hozzám. A konyhában ég a gyújtóláng, de szinte sosem tekerem fel a lángot, szintén csak akkor, ha jön valaki. Leginkább a gyerekek jönnek. A fürdőben reggel este, mikor ott vagyok, természetesen feltekerem a konvektort maximumra, hiszen az is 15 fokos. Reggelente vastag köntösben megyek pisilni és van ott még 1 fűtőventilátorom, amit magamra irányítok. Esténként pár percet előfűtöm a fürdőt, mielőtt megyek zuhanyozni. Nos, így talán érthető, hogy miért utálom a telet. 15 fokban semmit, de semmit nem lehet tevékenykedni. Épp ezért, már alig várom a tavaszt, mert szükség lesz 1 kis pakolászásra a szekrényekben.
Itt a kisszobában azért tartom a 20 fokot. Több nem szokott lenni, de 20 fok van. Ha alá megy a hőmérő, akkor picit feltekerem a konvektort, ha a 21 fokot eléri, akkor letekerem. Éjszakára egyébként is letekerem. Szeretek hűvösben, jól betakarózva aludni. A hőhullámaim így is gyötörnek.

Éjjel, 2 után aludtam el és fél 10 után ébredtem reggel. Ma szorgalmas voltam, elég sok mindent sikerült megcsinálnom. Jó lenne így folytatni.

Mostam 1 nagyobb adagot, mert kicsit elmaradtam a mosással és ilyenkor nem fél adagot teszek a gépbe, hanem többet. De a fregolim olyan kicsi, hogy nem fér rá a ruha, ha sok apró és könnyű cuccot mosok.
A mai napról nem tudok egyebet írni.

Éljen és virágozzék 2017., ami valószínűleg semmivel nem lesz sem jobb, sem szebb, mint az előző évek.
Mitől is lenne...?

Megérkezett...

... 2017. Átléptünk 2017-be. Semmi különös. Igazából még tavaly akartam írni ezt a bejegyzést, de nem jött össze.
Nekem december 31. is ugyanolyan nap volt, mint a többi. Reggel felkeltem és vélhetően ma reggel is felkelek majd és végzem a dolgomat, azt, amit akarok.
Áh, nem akarom magam sajnáltatni, jó ez így nekem, bár rendkívül magányos vagyok. Talán 2009-ben szilvesztereztem utoljára Isvánnal. Mezőkövesden voltunk, mellesleg nagyon jó volt, 1 kis családias szállodában voltunk. Emlékszem táncoltunk is. Éjfélkor volt tűzijáték.
Azóta egyedül vagyok. Nézem a tv-t. Legalább azt nézhetem, amit akarok. Ha-ha. Hát, ezek nem igazán örömkacajok, inkább öngúny. Ez van, de jó ez így.
Egyébként is, elengedtem Istvánt. Úgy érzem, hogy elengedtem. Ennek több oka van. Egyrészt ő bunkó velem. Én mindig írtam neki a szülinapjára, névnapjára, ő nekem sosem. Talán 1x írt a névnapomra. Írtam karácsonyra, szilveszterre, volt, hogy húsvétra is. Aztán vagy reagált vagy nem. Áh, a végtelenségig sorolhatnám a velem való bunkóságát. Ja, és kivétel nélkül, de tényleg kivétel nélkül minden levelezésünk úgy fejeződött be, hogy 1x csak nem válaszolt.
A másik ok és ez  fő ok, hogy már kezdek összemenni. Sosem voltam magas, inkább mélynövésűnek mondanám magam a volt 157 centimmel. Nagy nehezen eljutottam addig, hogy megmérjem magam és már csak 154 centi vagyok. Tudtam, hogy rossz lesz a lelkemnek. A beépített szekrény oldalán már több hete ott a ceruzás vonal, de a centit csak tegnap tettem hozzá. Hát, ez van, sajnos. Tudok tenni valamit ellene? Nem tudom... 
... és a másik ok, hogy kövér vagyok. Most már tényleg kissé molett vagyok. István olyan 55 kilósan ismert, de volt, hogy alig voltam 50 kiló, mikor ugyebár rájöttem, hogy komoly kapcsolata van mellettem, vagy inkább én vagyok a másik mellett, ahogy egyre inkább elhanyagolt. Na, azért 50 kilósan szarul néztem ki, ezt többen is mondták egymástól függetlenül. Azt hitték, hogy beteg vagyok... Emlékszem, alig bírtam megenni 1 fél zsömlét, de aztán ez elmúlt, sikeresen összeszedtem magam, felküzdöttem magam 63 kilóig, ennyi vagyok most.
Mostanság igazából az evés az egyetlen örömforrásom, ami rendkívül helytelen, tudom.

Ma, dehogy ma, tegnap:-))) megettem a maradék narancskrém levest, isteni volt, ilyet főzök máskor is. Viviék jönnek hétvégén, biztos megfőzöm. Ha nekik nem kell, majd megeszem én.
És kocsonyát is főztem, kicsit vagyis keveset. Én már képes vagyok kicsit is főzni. 4 kis műanyagtálkába osztottam szét és nagyon finom lett. Már most éjszakára nem mertem sokat enni belőle, de alig várom a reggelt.

Na, csak azért hangsúlyoztam, hogy képes vagyok kicsit (keveset) főzni, mert tegnap Áginál halomban állt a kaja, miközben ő is egyedül van és alig bír mozogni, olyan dagadt. Istenem, nem akarok úgy elhízni, mint Ági. Volt nála rántott csirkemáj, párizsi csirkemell, épp 1 iszonyatosan nagy fazék kocsonyát főzött. Amikor ott voltam már főtt, de legalább még 1 kiló csülköt beletett a többi hús mellé. És volt még mákos és diós bejgli valamint mézes krémes süti. Ennyi az, amit én láttam, amiről tudok. És közben mondja, hogy egyre több kaját dob ki.
Én már képes vagyok 20-25 deka húsból pörköltet vagy bármit elkészíteni és eszem legalább 2 napig. Például fasírtból elég sok lesz.

Emberek, BÚÉK!:-)))
Akit szeretek annak azt szoktam kívánni, hogy teljesüljön az, amit ő szeretne. Szerintem ez a legnagyobb dolog.
Legyen béke és szeretet. Peace and love.
És nem ártana 1 jó zsíros lottóötös:-)))