... a hétvége fáradalmait. Na, annyira azért nem voltam fáradt, de jól esett. Krisztiék feljöttek 1 reggeli kávéra:-), Vivike ellátta őket, én még köntösben voltam.
Aztán Krisztiék elindultak útjukra, mi hárman később megreggeliztünk együtt, aztán Vivikéék is visszaindultak Pestre. Vivi most helyesbítene, hogy nem Pestre, hanem Budára:-)
Kivakartam az odaolvadt csokoládéból az ágymelegítőmet, amit még Gáborka tevékenysége okozott. Az ágymelegítőből szépen kijött a csoki, a gumis lepedőt lehúztam, abból is kijön majd, de a Dormeoról is le kellett húznom az eredeti huzatot, mert az is csokis lett. Na, azt nem lesz egyszerű visszaapplikálni. Sajnos, a matrac is csokis lett, de mivel az szivacs, ahogy elkezdtem tisztítani, morzsálódott a szivacs, vagyis a matrac. Hagytam a frászba, nem tudok mit tenni, így marad, de szerencsére nem nagy a folt.
Ágyneműt húztam, törölközőt cseréltem, mosogattam, rendet raktam, amit kellett. Attila fent volt kérdőívezni este, eltelt a nap.
Délelőtt megnéztem 1 régi magyar filmet. Nem is tudom miért kapcsoltam oda, hiszen a címe alapján nem érdekelt, de mégis odakacsoltam. A film címe: Hogy szaladnak a fák.
Nagyon érdekes film volt, nem tudtam otthagyni, nem tudtam, nem is akartam átkapcsolni. A '60-as évek 2. felében játszódik itthon kis hazánkban valahol a Balaton felvidéken. Úgy gondolom, az akkori valós magyar falusi életet ábrázolja a film. Iglódi István volt a férfi főszereplő. Megállapítottam, hogy fiatal korában egész helyes volt és jól állt neki, ahogy mosolygott. De nem ez a lényeg. Ő 1 pesti srác volt, aki elment meglátogatni a 11 éve nem látott nevelőanyját, akit Kiss Manyi játszott.
A srác, 1 történész, bár nem akar ott maradni, mégis eltölt néhány napot a régi házban a nevelőanyjával, ahol régen is élt. Közben járja a falut, ismerkedik, illetve üdvözlik egymást a gyerekkori haverjaival, akik ott élik keserves életüket a faluban.
A nevelőanyja ez alatt a pár nap alatt még jobban megöregszik a szemünk előtt. Dolgozni jár a földekre, bár nagyon öreg, nem lenne szabad neki.
Egy teherautónyi ember átmegy a szomszédos faluba búcsúra, mert az nagy esemény. A hazafelé úton a nevelőanya rosszul lesz és, ahogy fekszik a platón, csak a fákat látja, ekkor mondja a film címét, vagyis, hogy szaladnak a fák. És meghal. Eltemetik, a srác megörökli, ami a nevelőanyja után marad, de vélhetően az nem sokat ér.
Az utolsó képkockákon a fiatal történész ül a vonaton és visszautazik oda, ahonnan jött.
Tudom, ez így nem érdekes, ahogy leírtam, de nézni, az volt. Nem volt unalmas, szépen pörögtek az események, ami arra késztetett, hogy ezt a filmet néznem kell.
Szeretem látni azt, ahogyan éltek az emberek 50 vagy 100 évvel ezelőtt. Ezért imádom a skanzeneket is. Ami nem jelenti azt, hogy én szeretnék olyan körülmények között élni, ahogy akkor éltek, de nagyon lenyűgöz a látvány. Tiszteletet érzek irántuk. Nekik az akkor természetes volt, hogy lavórban tisztálkodtak, hogy volt tisztaszoba és hasonlók. Én rácsodálkozom arra a faragott bölcsőre, amelyben 1 gyermeket ringattak. Ki lehetett? Mi lett belőle? És vannak-e utódai korunkban?
Sosem tudjuk meg.
Most a Volt egyszer egy Vadnyugat megy a tv-ben. Ikonikus film. Jövőre lesz 50 éves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése