... a mai. Áh, csak viccelek. Névnapom van, de jó szar nap volt. Ki sem tettem a lábam a lakásból újfent. És nagyon röstellem magam, de még a madárkáimnak sem vittem kaját.
Miel éjjel olyan fél 2 magasságában kapcsoltam ki a tv-t, ezért nem keltem fel csak 9-kor. Fürdőszoba --- kávé, utána vissza az ágyba. A délelőttöm telefonálással telt, persze én hívtam fel kedves Ágnes nevű ismerőseimet. Elmúlt dél, mikor végre felöltöztem.
Délután megint sokat telefonáltam, de nem szeretek telefonálni, elvesztegetett idő, főleg akkor, ha épp szafarizok, vagy megy valami jó film a tévében. Jó, telefonáljunk, de inkább csak röviden.
Aztán bekapcsoltam a számítógépet, mindenkinek egyenként megköszöntem a köszöntést, mind üzenetben, mind pedig azoknak, akik az oldalamra írtak. Őszintén szólva, több köszöntésre számítottam. Az olyan bejegyzéseket, ahol valaki megjelöli mind a (mondjuk) 25 Ágnes ismerősét és én is köztük vagyok, na az ilyeneket nem engedem megjelenni az oldalamon és nem is írok hozzá semmit, legfeljebb kap 1 lájkot.
Késő délután épp kotyvasztottam magamnak 1 kis különlegességet, mikor természetesen ismét csöngött a telefon. Kutyasétára hívott Csilla, akinek a kutyusára majd vigyázok pár napot márciusban, de épp akkor kezdtem a főzés-sütést, így nem jött össze, de megbeszéltük holnapra.
Ezen kívül semmi nem történt.
Leírom, hogy mit sütöttem magamnak.
Vettem 2 db kis leveles tészta lapot, amit a Pennyben árulnak. Tepsibe sütőpapírt tettem, arra az egyik kis tésztalapot. Megkentem tejföllel. Előre megpirítottam 1 kis sonkát, azt ráfektettem. Erre kentem 1 masszát, ami a következőkből állt nálam: sok reszelt sajt tojással elkeverve, ez az alap. Nagyobb kockákra vágtam 1 lila hagymát, azt is beletettem. Fűszernek bors, fokhagymakrém és kakukkfű került bele, de mindenki a saját ízlése szerint ízesíti a sajtos tojásos keveréket. Jól összekutyultam az egészet és rákentem a sonkákra. Ráfektettem a másik tésztalapot, kicsit össze is nyomkodtam. Ezt is megtejfölöztem és megszórtam 1 magkeverékkel, de ez nem biztos, hogy a legjobb ötlet, mert könnyen megéghet. Az egészet előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöttem.
Így nézett ki és nagyon laktató.
Itt még a tepsiben |
Ennyi "cucc" volt benne |
Ha úgy döntenél, hogy elkészíted, csak jó étvágyat tudok kívánni hozzá. Tegyél bele kicsit több sonkát:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése