Nehéz nap

2025. nov. 27., csütörtök

Nagyon nehéz nap volt. Felsorolásszerűen leírom, hogy hol merre jártam, miket intéztem.

Először postán voltam, jó sokan voltak, de a csekkjeimet be kellett fizetni.

Ezután elvillamosoztam az Ifiházba megnézni 1 fotókiállítást. Vannak róla fényképeim, de még nem tettem át a fényképezőgépről a számítógépre. Ha nem felejtem el, majd teszek ide is néhányat, ha itt lesznek a képek az asztali gépen.

(Álmos vagyok.)

A kiállítás után a belvárosba villamosoztam, bementem abban a boltba, ahol a 70 ezer forintos átmeneti kabátomat vettem, de szövetkabátjuk nincs, pedig a néni nagyon próbált rábeszélni ilyen orkános külsejű kabátra, barnára... Nem mondtam neki, de nem színem a barna.

Következőnek 1 olyan boltba mentem, ahol egyedi bögrét csinálnak. Mivel együtt karácsonyozunk balatoni Ágival, csináltatok neki 1 bögrét, remélem fog neki örülni.

Következett egy 100-as bolt, bementem, de nem kaptam, amit szerettem volna.

Aztán a Metropolban vettem 1 körömlakkot.

Gyógyszertárban kiváltottam magamnak gyógyszert.

Bementem a Centrumba, vettem ki pénzt. Aztán felmentem az emeletre, néztem ott is kabátot, de nem volt csak orkános külsejű. Viszont a háztartási részen kaptam mosogatószivacsot, azt a fajtát, amit kerestem.

Elindultam gyalog felfelé a főutcán, bementem a Royalba kabátügyileg, de érdekes, kicsit csalódtam, mert korábban is jártam már itt és úgy emlékeztem jobb kabátok voltak, mint amiket most találtam. Ezek is orkános külsejűek, de nem a szokásosak, egész másak, mintás a külsejük. De nem tetszettek. 

A villanyrendőrnél vásároltam eurót a karácsonyi úthoz.

Aztán az utolsó állomás talán Miskolc egyetlen butikja. Na, itt vettem 1 téli kabátot. Olcsóbb volt, mint az átmeneti béleletlen kabátom. Nagyon szép ez a kabát, kifejezetten elegáns, világos tojáshéj színű. Ez a legnagyobb baj vele... De azért majd fogom hordani, csak előbb le kell vágatni az ujját.

Hazajöttem, kajáltam és még kitakarítottam az előszobát, sőt, mostam is 1 adagot.

Nem volt egyszerű ez a nap. Néha elcsodálkozom, hogy hogy bírom még ezt életem 69. évében. Állandóan nyüzsgök, mint a mérgezett egér. Mert az ember tudja, hogy az élete véges és olyan jó lenne, mindent rendezve hagyni magam után. Sokszor elképzelem, hogy a gyerekeim mindent kihajigálnak a lakásból, ha elpatkolok. A sok szép holmim vagy, ha nem is sok, de vannak szép holmijaim és most nemcsak ruhaneműre gondolok. Ha annyi jut majd nekem is, mint anyunak és az anyai nagymamámnak, akkor már csak 2-3 évem van. Tudom, tudom, ez nem törvényszerű. Élhetek én 80 éves koromig is.

Na, jó, mára ennyi.

Folyt. köv.

...