Húsvét

Eltelt húsvét. Jól telt és nagyon jól sikerült. Profi háziasszony módjára mindent úgy oldottam meg, ahogy előre elterveztem és ez fontos. Nyolcan voltunk ebédkor, nem is tudunk ilyenkor egyszerre ebédelni, de én szívesen szolgálom ki, ugrálom körbe a "népet".

Íme a húsvéti tükörtojás kinézetű sütim:

 

Eljött apa és az öcsém is, én hívtam őket. Úgy szerveztem mindent, hogy tudtunk sokat beszélgetni és még játszottunk is délután. Aputól kaptam egy tízest. Nem számítottam rá, mert már régen kaptam. Persze marhára örültem neki, minden fillér jól jön, bármikor.

Úgy néz ki, hogy nyertünk a panelprogram keretében benyújtott pályázaton, ez azt jelenti, hogy újabb anyagi teher kerül a vállamra. Nem vagyok oda a boldogságtól, de tudom, hogy ennek így kell lennie. Valahogy kiizzadom.

Jó lenne kis anyagi támogatás valahonnan, de hát nincs honnan. Régebben I. alkalmanként adott nekem munkát és fizetett érte, de ez rendszertelen volt.

Nagyon sokat gondolok I-ra, de a mi kapcsolatunknak azt kell, hogy mondjam, örökre vége.

Reméltem, hogy húsvétra ír valamit, de nem tette. Nem fog ő már írni soha. Sem hívni, sem semmi... Azt pozitívumként könyvelem el magamban, hogy képes vagyok nem írni neki és nem felhívni és újra megalázva magam, "visszakéredzkedni". Mennyire reméltem, hogy egyszer úgy látja, hogy én vagyok számára az ideális társ, hogy velem akarja leélni öreg napjait. De nem sikerült ezt elérnem, mert valaki elhomályosította az én létemet. Sosem fogom tudni feldolgozni. Sosem. Hiszen tavaly bevettem 1 csomó tablettát miatta, de erről majd akkor írok, mikor ennek az egyéves évfordulója lesz. Mert akkor akarok róla írni.

Nem tudom, hogy depressziós vagyok-e, de sokat vagyok magamba zárkózva, minden közeledést elhárítok, még a családét is. Persze, ők nem tudják a miértre a választ.

Számomra az a legborzasztóbb, amikor a miértre nincs válasz. Miért nem vagyok elég jó? Miért nem tudok megfelelni?

Miért nem érdemlek meg 1 kis boldogságot??? Hiszen annyira vágyom rá.

Törekszem arra, hogy jó ember legyek, de nem igazán sikerül. Sokszor azon kapom magam, hogy gonosz vagyok. Egy kibírhatatlan természetű vénasszony lesz belőlem. Mondhatnám, nem tehetek róla, mert ilyenné faragott az élet. Ez igaz, de akkor is jobb emberré kéne válnom. De mitől? Hiszen a sors szinte csak nehéz dolgokat mér rám. Örömöm nem sok van.

Nincs 1 társam, 1 párom, mert csak egyetlen ember van, akit el tudok képzelni magam mellett, de ő már másé. Hiába töltöttem vele durván 13 évet, neki nem számít. Illetve én nem jelentettem neki semmit. Csak 1 tárgyat, amit használhatott. Néha megajándékozott ezzel-azzal és így a saját lelkiismeretét megnyugtatta. Már, ha van neki lelke, vagy lelkiismerete. Szerintem nincs is.

Életem legrosszabb húzásának tartom, amikor megismerkedtem I-nal. Akkor voltam 40 éves és szépen hagytam, hogy elmenjen mellettem az élet.

Visszafordíthatatlan. Utolsó stádiumban lévő rák.