Ma hazajött V. olyan 1 óra körül. Sokat nem beszéltünk és azt a kicsit is minek.
Sütöttem fasírtot és hozzá sültkrumplit, ami csak frissen jó. Azt mondta 1/2 3 körül eszik, addigra süssek neki is 1 adagot és átment L-ékhoz, mert az apjuk ott volt. Nem nagyon szeret járni az apjáékhoz. Inkább ilyenkor átmegy a szomszéd lépcsőházba és letudja a találkozást. Az exem jól átvert engem, miatta vagyok anyagilag teljesen a padlón, de én is hibás vagyok, mert hagytam magam. Majd egyszer elmesélem.
Aztán V. hazajött, nem szólt 1 szót sem, fogta a kutyát és levitte. Mikor feljöttek, átöltözött és mondta, hogy elmegy. Fölöslegesen sütöttem a krumplit és ő volt felháborodva. Kértem, hogy vigye le a kiselejtezett újságokat. Azt kérdezte, hogy erre jó? Azt válaszoltam, hogy ennyit tesz itthon. Újabban semmit nem csinál itthon. Mióta nincs G., azóta. Semmit nem segít. Egy tányért el nem mosogatna.
Arra jöttem rá, hogy a szorgalmam nyitja az, ha a számítógép "zárva" marad. Ma nem kapcsoltam be, aminek következtében nagyon sok háztartási munkát elvégeztem, de ez különösebben senkit nem érdekel.
Egyébként megint nem történt semmi. Érdekes dolog velem nagyon ritkán történik. És lehet, hogy az is csak nekem érdekes. Ebből kifolyólag, nem is fogok írni napi rendszerességgel. Nem is lesz rá időm minden nap és lehetőségem sem. Hiszen, ha V. itthon van, csak akkor ülhetek a géphez, ha ő megengedi. Én már nem akarok veszekedni. Belefáradtam.
Vannak ötleteim, hogy miről is szeretnék írni. Nem feltétlenül csak a napi eseményekről, hanem szeretnék elmesélni régi dolgokat is. Majd meglátjuk.
Ma álmodtam. És kicsit emlékszem is rá. Ritka az ilyen. V. volt ott, az új barátja, N. és én. Annyira emlékszem, hogy N-t többször is "leG-ztem". Elnézést kértem tőle és azt mondta, hogy nem haragszik, de közben tudtam, hogy biztos rosszul esik neki. Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése