2024. január 29., hétfő

Könyvet vettem

Kb. ezer éve vettem utoljára könyvet. Elég sok könyvem van itthon, értsd, néhány száz, de volt sokkal több is. Egyszer megszámoltam, olyan ezer körül volt. Jó, tudom, ez nem 1 őrült nagy szám, de másnak alig van mutatóban a polcon. Képzeld, régen volt 1 kolléganőm, butuska volt. Úgy ment könyvet venni, hogy lemérte, hány centi könyv kell a polcra. Centire vette a könyvet. Őrület. Nyilván csak porfogók voltak, elolvasásra nem került 1 sem. Mióta itthon vagyok nyugdíjasként, folyamatosan olvasok. Nem olvasok gyorsan, sajnos, de mindig van 1 könyv, amit épp olvasok és főleg igyekszem minden nap olvasni. Most Hegedűs Géza: Megkondulnak a harangok című könyvét olvasom. 1951-es kiadás. Érdekes ezeket a vastag lapokat forgatni. Történelmi mű egyébként, mondhatnám Cillei és a Hunyadiak, illetve inkább csak Hunyadi János. Lassan a végére érek, a könyv Hunyadi halálával fejeződik be - már elolvastam. Hegedűs Géza írja, hogy kutatott a témában, törekedett a történelmi hűségre. Ha többféle leírást talált 1-1 eseménynél, azt választotta, ami a könyvéhez inkább illő volt.
Szóval, a nemrég volt névnapomra könyvutalványt kértem Lackóéktól és kaptam is, mint ma kiderült 10 ezer forinttal töltötték fel. Meg is vettem kifejezetten azt a könyvet, amit szerettem volna, vagyis Náray Tamás: Az utolsó reggel Párizsban. Kíváncsi leszek rá, mennyire lesz olvasmányos, hogy haladok vele, meg úgy egyáltalán. Maradt még 4 ezer forint az utalványon, ha tetszik Náray, akkor a többi pénzért is tőle fogok vásárolni.
Ma nem főztem. Ha elmegyek itthonról, nem szoktam főzni, mert mindkettő nem fér bele az időmbe. Így gyorsan összeütöttem 1 kis kaját, mikor hazajöttem. Igazából resztelt májat terveztem mára. Majd összejön. Jó sok hagymával. Na, szóval a mai ebéd. Még mindig a kórházban kapott felvágottakat eszem, de nem vajas kenyérre, arra nem lennék képes. 2 szeletet kaptunk minden nap, szépen fóliában telenyomva tartósítószerrel. Megsütöm alaposan a 2 szelet felvágottat és ütök rá 1 tojást, mint tükörtojást. Így fogyasztom el a kapott felvágottakat. A tegnapi kefires fánk is a kórházi kefirből készült. Van még 2 csomag felvágott és legalább 2 kefir is. A vaj tegnap elfogyott.
Itthon még mostam 1 adagot, elpakoltam 2 adag száraz ruhát, az erkélyt rendbe tettem, mert a madarak már disznóólat csináltak odakint. Mosogattam, tornáztam.
Eltelt a nap. 
Nem tudom, mi van a fejemmel, de hasogat a bal oldalon és olyan érdekes, mert érintésre fáj vagy legalábbis érzékeny a fejbőröm. Kicsit idegesít.
Nem jól aludtam éjjel, fájdalmaim is voltak. Utálom az éjszakákat, mert szinte sosem alszom jól.
Lehet, hogy beveszek egy fél altatót. Igen, azt hiszem ez lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése