2024. január 4., csütörtök

Tegnap, ma

Nem sokat kell írnom, mert a világtörénelemben talán először, ma a mai napnál járok. Na, ezt jól megaszontam😄
Tegnap, január 03-án szerdán sikerült kimennem a Tescoba. Bár, az előző napok rosszullétei miatt nem mertem korán elindulni, délutánra maradt az indulás. Nem szeretem. A menetrend változása előtt legalább volt egy 54-es busz, ami 1/4 1-kor itt volt, de most csak 1 órakor van az első (meg korán reggel van néhány). Ez nagyon nagy időkülönbség. Ha délelőtt megyek, akkor átszállással megyek - villamos és utána busz -, míg ez az 54-es busz közvetlenül kivisz, nem kell átszállni. Igyekeztem a vásárlással, így a 3 órakor visszainduló buszt elértem, de sokkal kényelmesebb lenne még eggyel későbbi, mert nem kéne rohanni. Na, talán majd nyáron, mert most befolyásol a korai sötétedés is. Szerettem volna venni nedves WC papírt, mert nagyon jó minőségűt árulnak és igen jó áron, de persze nem volt. Vettem 1 csomag gyerekeknek valót, majd kipróbálom. Több, mint 15 ezer forintot hagytam ott, ami persze a mai árak mellett nem szokatlan. Hazajöttem, kajáltam, aztán lazítottam.
Ma, csütörtökön délelőtt 10-kor hívtam a redőnyöst, mert így beszéltük meg, hogy akkor tud időpontot mondani, mikor jön. Ki is jött ma valamivel du. 2 után. Most jó megint a redőny és le lehet húzni úgy, hogy reggelente ne süssön be a nap a réseken. Igazából szeretnék még vmi jó sötétítő függönyt is...
Most tudok többet írni, ezért írok kis érdekességet. Tényleg csak kicsi. Képzeld, ma kinyitottam a fedős fiókot, hogy eltegyek 1 elmosogatott fém fedőt és mit látok? Az egyik üveg fedőm ripityára tört. Fogalmam nincs, mi történhetett vele és tulképp nagyon örülök, hogy az apró üvegdarabok nem peregtek ki a fedő keretéből bele a fiókba. Nehéz volt kivenni és áttenni a szemetesbe úgy, hogy egybe maradjon, de sikerült, így tényleg csak 1-2 szilánkot kellett a fiókból kiporszívózni. Mutatok 1 képet, igaz, ez már a szemetesben készült, a bal felső sarokban van a fedő fogója, az a fekete-arany színű.

Törött fedő. Na? Láttatok már ilyet?

Még 1 érdekesség, illetve szívemnek kedves dolog. Tegnap a szafaris csoportba posztoltam az előszobában a falra feltett afrikai képeimről fotókat. Eddig a percig 114 lájkot kapott a posztom és olyan hozzászólások születtek, hogy csak mosolygok örömömben, ha rágondolok. Tőmondatban leírok párat, nem tudom megállni.
- Csodálatos fotók, melyek örökre kincsek maradnak.
- Lehet, hogy ellopok néhány képet egy festményhez.
- Ez csodálatos. A Karula faltól egy kicsit megkönnyeztem.
- Karula és az utódai együtt vannak. Micsoda remek ötlet!
- Imádom a képeid! Különösen szeretem a Karula emlékfalat. Csodálatos!
- Szép tisztelet Karula vérvonalának.
Olyanokat már le sem írok, hogy gyönyörű, nagyon szép, csodálatos, lenyűgöző, imádom, meg hasonlók. Közel 50 hozzászólás van. Persze mind angolul.
Ideteszem a Karula és családjáról készült képet, csak, hogy tudd, miről is van szó. Ilyen Karula fanatikusok csak mi vagyunk, szafarirajongók. Ezt más nem is értheti. Hogy miért, mert soha, hangsúlyozom, soha olyan sikeres leopárdanya nem volt ezen a területen - de valószínűleg máshol sem nagyon -, mint Karula. 2004-ben született és 2006-tól 2 évenként fialt 2 kölyköt. Minden kölyköt a felnőtt korig vezetett, egyetlen almot kivéve. 2014-ben élő szafari adásban tépték szét a pici kölykét a hiénák. Igazából azt sem tudjuk, hogy 1 vagy 2 kölyök volt. Sosem néztem meg azt az adást, nem is fogom. Karula napokig kereste a kölyköt/kölyköket. Szomorú volt nézni. 2016-ban fialt utoljára, akkor lezárták a környéket, hogy nyugta legyen, mivel a 2014-es eseményeknél szóba került, hogy sok szafariautó volt a környéken és nem vette észre a veszélyt a zajok és az egyéb szagok miatt. Na, akkor itt a kép, imádott Karula és az ő kölykei, van, aki még életben. Bocs, nekem ők "akik", imádom őket.

Karula és utódai

Véget ért a mese mára😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése