Óh, igen. Reggel időben felkeltem, elkészítettem az ebédet. Egy nagyon különleges, pikáns ízű levest főztem, tejszínes, tárkonyos, csemegekukoricás, csemegeuborkás, igen jól olvasod uborka is kell bele. Kicsit elkúrtam azzal, hogy beleöntöttem 1 evőkanálnyi tökmagolajat, amitől sötétzöld színe lett. Az ízét igazából nem befolyásolta, de a színe nekem annyira nem tetszett.
A második karbonara volt, na abba is tettem kevés tökmagolajat, természetesen az is bezöldült, de az kevésbé, mint a leves. Spagetti híján penne tésztával tálaltam. Finom volt.
És végül ott volt Mrs. Lipton kiváló meggyes pitéje. Nem lepény, hanem pite. Mert ez pite, amit sütöttem, de olyan jól hangzik, hogy Mrs. Lipton kiváló... stb., stb.
Még délelőtt takarítottam is, igen. Nagyon ügyi voltam, jól osztottam be az időmet.
Délután sokat beszélgettünk Vivivel, míg Gy. aludt a másik szobában.
Holnap megyek Debrecenbe, de nem készítettem elő semmit, úgyhogy most el is köszönök. Reggel korán kelek, hogy mindent elvégezhessek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése