... írtam, ma mentem Ágihoz. A délelőtt lazán telt, már csak azért is, mert valójában nem terveztem mára semmit. Odaértem Ágihoz, ahogy kérte, még a kaja megérkezése előtt. Ittunk 1 kis likőrt a saját egészségünkre. Megérkezett a kaja - kicsi késéssel -, de azt mondom, ez még belefért. Nem volt túl nagy a tál így kinézetre, ezt meg is jegyezte Ági, én csak utána helyeseltem. De volt rajta bőven kaja kettőnknek és árban is elég kedvező. Rengeteg maradékot hoztam haza, lehet, hogy még 2 napig enni fogom. 4 ezer forint volt a rám eső rész. Mindent igazságosan vagy testvériesen elfeleztünk, kaja után söröztünk és még kínált Ági kávéval, de inkább cappuccinot kértem. Édességnek tegnap sütött 1 almás bélest. Finom volt, abból is kaptam pár kockát. Régebben én is sütöttem almást, nekem nagyon feldobta, hogy az almába tettem darabosra tört diót. Illik bele, nem?
Elég sokáig ott voltam Áginál, mert olyan 5 óra körül értem haza. Még bementem ott 1 kis süteményes boltba, isteni pogácsát árul a csaj. Odafelé menet sajnos, nem volt, pedig akartam vinni Áginak, hogy kóstolja meg, mert már dicsértem máskor is, de mondom, nem volt. Mondta a csaj, hogy most süti a következő adagot ezért mentem be hozzá még egyszer. Ritkán járok arra, ilyenkor élni kell a lehetőséggel, mert ahogy ismerem magam, tuti nem fogok elmenni 15 deka pogácsáért, nekem nagyon kiesik az a rész.
Hoztam fel Sparos újságokat, amiben van 20 %-os kupon, majd kivagdosom és adok Lackónak is, ilyenkor szokott venni gluténmentes dolgokat, meg nem tudom még miket, mert múltkor Katával mentek levásárolni a kuponokat.
Épp tegnap csináltam 1 nagyobb bevásárlást, fogalmam nincs mire fogom költeni a kuponokat. Lehet, hogy veszek pár flakon ásványvizet, mert pont kifogyott. Ez félig vicc, de csak félig.
Este, mikor hazajöttem, szintén nem csináltam semmit, tornáztam, ennyi.
Kicsit aggódom Szotyiért, mert fosik 1 kicsit. Nem tudom mit lehet tenni 1 kis papagájjal. Eszik, röpköd. Hát, nem tudom. Remélem meggyógyul. A kis drágám.
Holnap csomagom jön, illatviaszok, alig várom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése