2024. február 4., vasárnap

Későn keltem

Na, ja, a kérdés az, hogy mihez képest...? Hát, önmagamhoz képest. Még olyan bő 1 évvel ezelőtt azt vettem észre, hogy elég 6 órát aludnom. Én nem szeretek csakúgy dögleni, balról jobbra és jobbról balra forgolódni az ágyban. Nem szeretem az éjszakákat, rossz alvó vagyok. És sajnos, fájdalmaim is vannak éjszaka. A bal csípőm fáj. Nos, mostanában viszont kicsit több az alvásigényem, mint korábban. Éjfél körül fekszem le és olyan 7 után szoktam kelni. Ma is felébredtem 07:10 körül, de visszaaludtam és fél 9-kor ébredtem újra, akkor fel is keltem. Amikor már kimerültnek érzem magam a sok és rendszeres rossz alvástól, olyankor beveszek egy fél altatót. Gondoltam is, hogy rendszeresíteni kéne..., de aztán elvetettem.
Délelőtt a reggeli rutin után visszaültem az ágyba és olvastam, rejtvényt fejtettem, áttanulmányoztam a műsorújságot. Olyan dolgokat csináltam, amit egyébként is szoktam ilyenkor. Aztán felkeltem, felöltöztem és tiszta ágyneműt húztam. Nem dolgoztam magam agyon, nem is terveztem.
Délután 2-kor találkoztam a lakótársakkal, akikkel szervezkedünk, hogy talán, talán jobbá tudnánk tenni a lakók életét, illetve inkább azt mondom, próbálunk ez ügyben valamit tenni. Nagyon nehéz lesz és hosszú folyamat, HA egyáltalán lesz belőle valami. Mikor ideköltöztem, nem gondoltam volna, hogy ilyen cseszett szar lakásszövetkezetbe csatlakozom, ahol a szövetkezet vezetője vagy többen is, vélhetően ellopják a lakók pénzét. Nagyon durva. Végigjártuk a házat, akik otthon voltak, és ajtót nyitottak, azoktól kértünk elérhetőséget és ők adtak is. Senki nem tagadta meg, de sajnos, még a lakók felének sincs meg az adata. Nem tudom, mi lesz a következő lépés ezzel kapcsolatban. Már konkrétan ezzel kapcsolatban. Mert azt tudom, hogy páran hamarosan bemennek a lakásszövetkezet fogadónapjára és feltesznek pár kérdést az elnöknek.
Aztán, mikor hazajöttem, még mostam 1 adagot. Tornáztam, Vivivel is beszéltem, hajat mostam, apróságok.
Eltelt a nap.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése