... színházjegyet Katival. Rettenetes ez nő. Jó, hogy van kivel elmenni ide-oda, ámbár igen kevés programot csinálok vele, éppen azért, mert nagyon nehéz elviselni. Szóval, nem tudom meddig fogom bírni.
Kedden reggel Lackó hozott 2 tálka kocsonyát. Nem volt annyira sótlan, mint, amit vártam, de a lé nem elég kemény. Ennek 2 oka lehet. Vagy túl sok lét rak Kata a húsra, vagy kevés a húsféle. Az én kocsonyám olyan kemény, hogy ki szoktam borítani tányérra és úgy szeletelem késsel. Na, ezt nem lehetett, szétesett. Azért majdnem mind elfogyott, pici maradt, azt már kidobtam. Majd csinálok magamnak olyat, amit szeretek.
Délelőtt volt az ominózus jegyvásárlás Katival. Azután együtt mentünk, mert én mondtam, hogy lemegyek a Centrumba. Kati megkérdezte, hogy nem zavar-e, ha ő is jön, mondtam, hogy jöjjön, ugyan, mi mást mondhattam volna. Felmentünk a kínaiba, én vettem illatosító sprayeket a fürdőbe, Kati is vett vmit. Ezután a Kaiser's Sparba vásároltam pár apróságot, majd Kati meghívott 1 sütire. Ő vmilyen pincéres cukrászdába akart menni, de én nem, így rábeszéltem, hogy a Falánk Fannyba együnk sütit, igaz, ott állva lehet csak enni. De ízlett neki is a vaníliás kardinális. Na, aztán elváltak útjaink. Ja, sokszor az az érzésem, hogy nem figyel arra, amit mondok. Pl. ki volt írva, hogy jön a 2-es villamos, mondtam, hogy az nekem nem jó. Erre, mikor beállt a megállóba a villamos, ő fel alkart szállni rá. Tehát nem jutott el a tudatáig, amit mondtam. Pedig annyit gondolkodtam, hogy milyen jó lenne vmilyen hosszabb útra elmenni vele, többnaposra, de nem tudom, hogy kibírnám-e.
Szerdán jöttek a gyerkőcök, sült oldalas volt az ebéd krumplipürével és tzatzikis uborkával. Annyira ízlett nekik, hogy nekem mára csak krumpli maradt szafttal. De nem baj, szívesen ettem, jó ízű a szaft, sőt, holnap is ez lesz.
Te szoktál nosztalgiázni? Ha fiatal vagy, akkor nyilván nem annyira. De én már öreg vagyok, másom sincs, csak az emlékezés. Az emlékezés nem egyenlő a nosztalgiával, mert van, amire nosztalgiával gondolok vissza, vagyis kezdhetném úgy a mondatot, hogy bárcsak... és az pozitív, az nosztalgia. De van az egyszerű emlékezés. Meg aztán a gondolkodás, meditálás. Leginkább azon, hogy miért alakult úgy az életem, ahogy... Jó lett volna megöregedni együtt valakivel. Leginkább Istvánnal. Istvánnal, akivel kisebb-nagyobb megszakításokkal 14 évet voltam együtt, aztán lecserélt egy segglyukra.
Ja. Mert neki az fontos volt. Hogy most mi mennyire fontos neki, nem tudhatom. 2011-ben láttam utoljára, ő 76 éves lesz a nyáron. El sem tudom képzelni, hogy nézhet ki. Néha felvetődik bennem, hogy meg kéne lesni. De a következő gondolat az, hogy miért is lenne nekem az jó? Nem, jó nem lenne, csak rossz. Én meg tipikus mérleg vagyok, szeretem a békét, a harmóniát, ezért inkább lemondok arról, hogy "nyomozzak" utána. Értelmetlen. Na, mindegy, valaki jól megfogta magának, egy tény, nekem nem sikerült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése