... egy laza napot magamnak vagy, ahogy 1 ismerősöm mondja, szent heverde volt - valamennyire. Kivételesen nem csináltam meg azokat a szokásos szombati munkákat, amiket szoktam. Majd holnap. Bár, a dolog nem egészen jól sült el.
Szóval, lazítottam, délelőtt főztem resztelt májat és hozzá krumplipürét. Ez nekem 2 napra elég, még holnap is ezt eszem. Finom lett.
Mosogattam, hajat vasaltam, kilakkoztam a körmömet. Ilyen apróságok. Ja, a fürdőben lecseréltem a törölközőket.
Tornáztam is, de minden nap tornázom.
Fél 5-kor volt 1 talink a ház néhány lakójával, hogy a lakásszövetkezeti maffia ellen próbáljunk vmit tenni. Nemcsak beszéltünk, de tevőlegesen is következnek dolgok. Nevezetesen pl. holnap elkezdjük körbejárni a ház lakóit, becsöngetünk minden lakásba. Nem részletezem, hogy miért, de nem is akarom. Na, ezért írtam, hogy kicsit rosszul sült el a mai szent heverdés napom, mert arra számítottam, hogy holnap egész nap itthon leszek. De ők kértek, hogy menjek én is, én vagyok a csapat legidősebb tagja és hátha ez jó hatással lehet az idősebb lakókra.
No, majd meglátjuk. Szeretném, ha alakulna itt vmi, én azt támogatnám, hogy hagyjuk ott a pichába ezt a lakásszövetkezetet.
Mást most nem tudok írni.
Aludj jól!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése