... keltem későn. Felébredtem 7 után pár perccel és ki is keltem az ágyból. Attól függetlenül, hogy több ébrenlét jut a napra, mégsem haladtam az elmaradt dolgaimmal.
De azért elmentem a közeli művházba, ahol - én csak úgy hívom - kirakodó vásár szokott lenni. Vettem 1 USB-vel tölthető "elemlámpát" vagy nem tudom, minek nevezzem. Fel is van töltve, hát majd kíváncsi leszek, hogy működik-e rendesen, ha lemerül és újra kell töltenem. Vettem 1 neszesszer készletet, mert ilyenben tartom az irataimat a ridikülömben és már jó ideje rongyos volt. A méret nem tökéletes, mert kicsit nagyobb, de a rongyost kidobtam. És vettem még 1 hátvakarót. Mivel nem érem el rendesen a hátam, ezért bízom benne, hogy jó lesz. Most mindenféle vonalzóval, ceruzával, meg, ami a kezembe akad hosszabb tárgy, azzal próbálom vakarni a hátam, ha viszket. A nem vakarós végén még van 2 görgő, azaz kicsit masszírozni is lehet a hátat. De az nem hiszem, hogy bármit érne.
Utána bementem a 100-as boltba, vettem 1 rakás édességet és pékségben is 4 rétest vettem... Na, mindegy. Nagy részük nem kellett volna.
Itt megettem a fagyóból elővett Carbonara felét. Vhogy nem lett az igazi ez a Carbonara, amit legutóbb főztem. Nem rossz, de nem az igazi. Még holnapra van 1 adag, alig várom, hogy elfogyjon.
Délután sokat telefonáltam, Judit sokat hív a házból, sztem nem tud az idejével mit kezdeni... Amúgy nincs vele bajom.
Attila barátommal is beszéltem, kérdeztem nem jön-e Gesztire, de nem. Nem bánom, mert attól tartok nem olyan a kinézete, aki mellett büszkén jelennék meg és ezzel nem akarom őt leértékelni, de... sztem ez van. Élőben sosem láttam őt, csak a facén a fotóját. Hát, nem 1 szép ember. És sztem lusta is. Jó a humora, jó a dumája, de ennyi.
Azon gondolkodom, hogy holnap kimenjek-e a Tescoba vagy ne...? Majd holnap eldől.
Ja, csomagot is várok, rendeltem illatviaszokat. Ma feladták, de nem tudom, mikor ér ide.
Aztán akartam rendelni ma 1 szobai futópadot, de nem találtam utánvétes fizetési lehetőséget, így félbehagytam a rendelést. Holnap megpróbálok telefonon rákérdezni.
Talán ma kicsit hamarabb ágyba kerülök.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése