Először is, köszönöm szépen, Bonika korához, alapbetegségeihez képest jól van. Szépen eszik, iszik is, széklete rendben.
Szóval, tegnap délután, ahogy kinéztem az ablakon, arra lettem figyelmes, hogy az egyik utcát lezárják teljes szélességében, tudod, ilyen műanyag szalaggal. Ekkor még nem tudtam miről van szó, de próbáltam fülelni. Nem eredménytelenül:-) Az egyik kislány kiabálta 1 másiknak, hogy bombariadó van, mert 2. világháborúból megmaradt bombát találtak csatornatisztítás közben. Áh, gondoltam, ez 1 vicc és végeztem tovább a dolgomat, lassacskán jött volna az esti sétánk ideje.
Hallom lentről, hogy itt van a menyem és az unokáim és Emese mondja az anyjának, hogy feljön nagyihoz és elmondja, hogy gombariadó van. Emese nagyon izgatott volt egyem a szívét. Pár másodperc múlva, erőteljes kopogtatást hallok az ajtón és Emese kiabál, nagyi, nagyi, gombariadó van! Beengedtem, adtam neki 1 kis gumicukrot, meg 1 Vivi által kiselejtezett Puma kistáskát. Ezzel Emese vissza is ment.
Nézek ki az ablakon, látom 1 csapat rendőr özönlik a házba. Ez már nem volt vicc. Csöngetnek, hogy szedjük össze magunkat, el kell hagyni a lakást. Gyorsan felöltöztem, még melltartó sem volt rajtam, összeszedtem az irataimat és Bonikának is a cuccait meg kaját.
Kata elvitt minket és Kati nagyit hozzájuk.
Legó, az 5 hónapos kutyus kissé felidegesítette Bonit, de szerencsére bezárták boxba. Viszont a cicával olyan jót kergetőzött az én drágám, hogy öröm volt nézni. A cica csak incselkedett vele, hiszen 4 labradorral él együtt.
Kint a kertben megetettem Bonikát az elvitt keksszel és pisilt is. Kata adott neki vizet, ivott is. Közben telefonálgattam. Vivikét felhívtam, Lacit, 1 kollégát, a főnökömet és nagyon jó ötlet volt 1 szomszédot felhívni, aki itt maradt a ház környékén. Kértem, hogy hívjon fel, ha haza lehet menni.
Közben Lackó palacsintát sütött, tv-t néztünk, beszélgettünk, aztán a gyerekek elmentek fürdeni. Tiszta idill.
Fél 9-kor hívott a szomszéd, hogy lehet hazajönni. Hurrrrrrrrrrráááááááá! Nagyon boldog voltam.
Sétáltunk pár percet Bonikával, de nagy kedve nem volt, mert már elfáradt. Még teregetnem kellett, aztán előkészíteni másnapra a dolgokat, zuhanyoztam és 1/2 11 körül kerültem ágyba. Meglehetősen rosszul aludtam, összesen nem többet, mint 5 és fél órát.
Fáradt vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése