2014. szeptember 12., péntek

Nyár volt

Akkor még nyár volt, mikor ezeket a képeket készítettem.
Néhány éve feltűntek a szarvasbogarak a lakótelepen. Először csak kis szarvasbogarakat láttam és mentettem őket. Ott kolbászoltak a járdán, az oda nem figyelő felnőttek, gyerekek egész biztosan eltaposták volna. Mikor felvettem őket, mindig elcsodálkoztam, hogy ebben az apró, kb. 2 centis kis bogárban hihetetlen mekkora erő van. Ha nem jó helyen fogtam meg, simán kifordult az ujjaim közül. Eszmei értéke 5 ezer forint.
Aztán feltűntek a nagy szarvasbogarak. Egyszerűen csodálatos megjelenésű állatok. Tavaly és eddig csak egyetlen egyszer, láttam repülni. Akkoriban olvasgattam is róla, így tudtam mit látok. Nagy hanggal repül, szinte függőleges helyzetben és nem mondhatnám túl gyorsnak. Szerintem nehézkesen repül. Igazán érdekes volt. Emlékszem, csak álltam tátott szájjal és bámultam ki a fejemből. Lenyűgözött. Eszmei értéke 10 ezer forint.

Na, akkor a képek.
Nem mind jó kép, de szarvasbogaras kép. Kezdjük a rosszabbakkal.
Próbáltam "profilból":-))), ellenfényben fotózni, ahogy mászott felfelé a fa törzsén, de nem sikerült élesre állítanom, viszont az elgondolást jónak tartom:-)


Ő az. Ez sem elég éles, de jobban látható.


Miközben ezt a bogárkát fotóztam, egyszer csak 1 koppanást hallottam az aszfaltról. Egy másik gyönyörű bogár landolt mellettem. Szóval, ők fent a fán harcot vívnak a nőstényért. Amelyik a földre kerül, valószínűleg el is pusztul --- még akkor is, annak ellenére, ha én felteszem a fa törzsére, hogy másszon fel újra.
Ez 1 nagyon szép bogár és a kép is jó lett.


Felemeltem, feltettem a fára. Hát, nem gyönyörű! De!


Másnap ott találtam 1 halott bogarat. Lehet, hogy ez a szépség volt. A vesztes:-(
Nézd meg a méreteit! Direkt a telefonom mellé tettem, hogy az arányok láthatóak legyenek. Kb. 7 cm hosszú volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése