Ma több apróságról fogok írni, ezért nem tudtam jobb címet adni a bejegyzésnek.
A hajnali kutyasétánál bizony rácsodálkoztam az égre. Ott virított velem szemben a csodálatos Orion csillagkép. Az Orion, amelyet ideig csak hideg téli estéken láttam, most szeptemberben itt van velem hajnalban. Tavaly télen megpróbáltam megtanulni néhány csillagképet felismerni. Izgalmas, érdekes dolog. Aztán, ahogy jött a nyár, nem találkoztam a csillagokkal, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem voltam lent olyan időpontban, amikor a csillagok láthatóak. Világosban sétáltunk Bonikával reggel is és este is. Szeretem a csillagokat, de jobban szeretek világosban sétálni
Délután elmentem Bonikának bolha elleni nyakörvet venni és kutyasampont. Majdnem 10 ezer forintot hagytam ott.
Egy pasi utánam következett, míg elpakoltam a cuccot, kicsit hallgatóztam, aztán az utcán utolért, én meg megszólítottam. Azért volt az állatorvosnál, hogy a kutyáját kivezessék a rendszerből. Elvitette az állategészségügyi telepre (magyarul a sintértelepre), mert öreg volt. Elaltatták. A kutya vak volt, nehezen találta meg az ételt, gyenge volt, 16 éves --- volt. Udvaron tartott kutyus volt. Nem kötekedtem, de azért, mert vak 1 kutya még nem kell elaltatni. Lehet kézből is etetni a jószágot. És, ha gyenge? Hát, Istenem, akkor csak pihenget. Azt már el is felejtettem megkérdezni, hogy miért nem temette el, ha van kertje?
A pókom tegnap és tegnapelőtt fogott valami rovart, evett is, láttam, de ma nem. Szerintem minden éjjel új hálót sző. (Vagy fon? A fonalat fonja és abból szövi a hálót, nem?) Kicsit mindig arrébb van a háló, úgy látom. A tegnapi és a mai sokkal sűrűbb volt, mint az az előtti. A szálakat kb. 3 mm-re szövi egymástól. Kíváncsi vagyok meddig marad.
Este összetalálkoztam Katával és a gyerekekkel. Emese 1 szál nyári ruhában volt harisnya vagy zokni nélkül kis vászoncipőben. 18 fok volt. Gábor lázas. Lehet, hogy Emese is újra a betegség felé tart.
Nem tudok mit tenni. Buták. A saját hibájukból nem tanulnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése