Mai élményeim

Az én kis élményeim, talán semmit nem jelentenek másnak, de nekem érdekesek voltak.

A délutáni műszakváltáskor fotózásra készülődtünk, mert 2 idősebb kolléga elmegy. Azzal a végkielégítéssel mennek el, amit nekem is felajánlott a főnököm, korábban írtam róla.

Nos, ahogy kint álltunk az iroda előtt, az égen 2 hatalmas ragadozómadarat láttam, talán egerészölyvek lehettek. Látszott, hogy ők 1 pár, egymás közelében voltak mindig és élvezték a kialakult termiket.

Mikor mentem haza, majd odacövekeltem a járdára, illetve ez így is volt, mert megálltam és tátott szájjal bámultam az eget. Az egyik madár, mintha az égbolt 1 pontjára lett volna ragasztva, úgy "állt" egy helyben, kiterjesztett szárnyakkal "ült" 1 termik tetején. Hihetetlen látvány volt! Aztán nagyon hirtelen élesen jobbra fordult és elrepült oda, ahol távolabb a párja volt. Nagyon különleges volt, tényleg.

Biztos, hogy valami különlegesen jó termik lehetett ezen a helyen, mert 1 vitorlázógép is itt termikelt szépen, lassan. Egy darabig azt is néztem, de aztán jött a busz.

Betúráztam a városba, mert elemet akartam cseréltetni az órámban 1 bizonyos helyen, ragaszkodom ahhoz az óráshoz, de szabin van. Mikor a kis eladócsajszi meglátta az órámat, úgy nyomta vissza a markomba, mintha az ő kezét égetné és gyorsan hozzátette: Hétfőn lesz a mester.

Ez az óra egy 18 karátos arannyal futtatott egyedi számozású eredeti Raymond Weil karóra. Nem mert hozzányúlni:-) Örülök!

Aztán, ahogy sétáltam a főutcán, 1 barázdabillegető rohangált a díszburkolaton az emberek lába között. Csak néztem. Egy barázdabillegető a belvárosban a betonon! Egy darabig követtem a tekintetemmel, mert attól féltem, hogy valami baja van, nem tud repülni. De szerencsére ügyesen cikázott a földön az emberek között és végül tovaszállt.

Ez is nagyon érdekes volt, de szerintem nem normális.

Nem tartom normálisnak, mikor a természet beköltözik a városba. A természet maradjon ott, ahol van a lakóival együtt, mert a lakói 1 városi környezetben sokkal veszélyeztetettebbek.

Köszönöm, jól vagyok

Tényleg. Ma már nem volt hőemelkedésem sem:-) Sem-sem:-)

Melóban volt némi érdekesség. Itt volt 1 német nagyon nagy főnök, úgy Isten alatt 2-vel kb. Aztán volt itt 1 kisebb nagyfőnök, ő görög és rajtuk kívül a mi magyar vezérünk.

Péter ma úgy keresztülnézett rajtam, mintha üvegből lennék. Hát, ennyi vagyok. Egy utolsó porszem. Örülhetek, ha rám köpnek. És tudod miért? Mert akkor már nem leszek porszem.

De akkor mi leszek...?

Tegnap este csodálatos szivárványt fotóztam, Bonikám küldte nekem.

Egy héttel ezelőtt álmodtam vele, mikor jött és elköszönt tőlem. Most pedig ő küldte nekem a szivárványt, ott van, annál a gyönyörű szivárványnál és vár engem.

Hogy is vagyok...?

Hát, nem is tudom. Reggel 1 órával később mentem dolgozni, de még így is hamarabb beértem, mint Zoli. Tegnap délután és este bevettem 1-1 lázcsillapítót, igyekeztem korábban lefeküdni és reggel később is keltem, szerintem jót tett. Valami port is iszom, elég vacak.

Melóban viszonylag jól voltam, nem volt még hőemelkedésem se, de délután itthon megint rám jött a vacogás, hideg lett a kezem, fáztam, ment fel a lázam. Ittam 1 vacak port, lefeküdtem, aztán kicsit jobban lettem.

Igazából a légcsövemet kezdem kicsit érezni. Arra jöttem rá, hogy vasárnap este megettem a fagyasztóból a maradék saját készítésű fagyit. Talán attól lettem beteg.

Volt nekem tüdőgyulladásom is 2x vagy 3x még gyerekkoromban. Elég nehezen jöttek rá, hogy mi bajom, mert nem produkáltam a tipikus tüneteket. Bízom benne, hogy nem ez a bajom és, ha szépen pihengetek itthon meló után, akkor lassacskán meggyógyulok. Nem töröm magam, úgysem csinál meg helyettem senki semmit.

Vivikéék mennek augusztusban nyaralni valahova külföldre. Felvetettem neki, hogy esetleg Fuszeklit hozzák el arra az időre. Elcicázgatnék vele, ha már Bonikám nincs.

Ma is eszembe jutott, hogy reggel, miután a nagyszobában kihúzom a függönyt, a következő mozdulatom az volt, hogy friss vizet adjak neki.

És délután, mikor jövök haza, nézek lefelé és látom, ahogy ott vár...

Beteg vagyok...

B@sszus, beteg vagyok. Nem fáj semmim, nem köhögök, nem fáj a torkom, nem taknyolok, csak épp 37,8 a lázam. De hozzá kell tennem, hogy nekem általában 36 alatt van a normál testhőmérsékletem, így nekem ez meglehetősen magas. Kicsit megijedtem, mi lesz ebből. Bent, melóban is már elég vacakul voltam, ott is fáztam, még fűtöttem is. Jut eszembe, a hasam görcsölt.

Gondoltam is, Bonika nincs, most már beteg vagyok, Istenem. Mikor nyitom az ajtót, lelki szemeim előtt ott van, ott kukucskál, lesi, hogy én jöttem-e, aztán diszkréten örül, a kis Drágám♥

Szóval, nagyon fáztam, rajtam volt 1 póló, arra rávettem 1 hosszú ujjú pulcsit, arra 1 melegítőfelsőt. A vékony nadrágot lecseréltem vastagabbra és lefeküdtem, de később a vékony plédet is vastagabbra váltottam.

Többször mértem a hőmérsékletem, de végül bevettem 1 lázcsillapítót, bízom benne, hogy kezd hatni, mert már melegem van, nem fázom, talán - el ne kiabáljam - kicsit jobban is érzem magam.

Zolit is felhívtam, hogy beteg vagyok, de igyekszem bemenni holnap, csak nem biztos hogy reggel 6-ra bemegyek. Huú, nagyon fontos lenne, hogy a héten dolgozzak, jön a pénteki zárás.

Majd melóból elmegyek az üzemorvoshoz.

Remélem nem lesz különösebb bajom, nekem máskor is volt ilyen, hogy felment a lázam és aztán szerencsésen el is múlt. Bízom benne, hogy most is így lesz.

Megpróbálok korábban lefeküdni, kicsit többet pihenni.

Ja, és csinálok 1 teát, mert ha én teát iszom, akkor- sajnos - tényleg beteg vagyok.

Beszámolok majd az állapotomról, már ha valakit érdekel...

Szombati vendégeim

Szombaton eljöttek Vivikéék, de titokban, nem mondtuk senkinek, mert csak hozzám jöttek. Az autóval is a ház háta mögött álltak meg.

Én már az érkezésük előtt jól kibőgtem magam, elég sokat sírtam tegnap megint.

Kb. ebédre értek ide. Vivi először megnézte Bonika urnáját, sírt ő is. Odaadtam neki a szőrpamacsot, amit levágtam a kis halott hasáról és elvitte a fekete nyakörvet. Ezt kérte.

Az ebéd jól sikerült, aztán moziba mentünk. Nagyon rég voltam moziban. A Jurassic park ikszedik  részét néztük meg 3D-ben. Elég érdekes volt és nem is féltem, de azért arra gondoltam, milyen jó, hogy ilyen csak filmen van.

Hazajöttünk, csináltam Vivikének bögresütit, szerintem nagyon finom és neki is ízlett, aztán mentek is.

Ma Kati nagyi és én kimentünk Lackóékhoz, mert Emese pénteken 5 éves volt. Nagyon aranyosak voltak a gyerekek, nem volt semmi probléma. Kata kicsit unottnak tűnt, mikor odaértünk, igyekeztem kicsit segíteni, amit tudtam, mert szalonnát sütöttünk. Ennél jobbat nem is találhattak volna ki. Kati nagyi sütött 1 jó kis tortát.

A kutyákat - most épp négyen vannak - megsimizgettem, megmasszírozgattam --- mindet és Sütit is, a cicát, mikor ő is hazasétált. Dorombolt az ölemben.

Jó volt kicsit "állatozni":-)

A hétvége elég jól telt, bár itthon sok mindent nem csináltam. Ma elmúlt 9 óra, mire kibújtam az ágyból.

A hátam fáj, a gerincem. Talán rossz az ágy, nem tudom...

9. nap

Ma 9. napja, hogy Bonikám elment. Azóta csak ma találkoztam szomszéddal a lépcsőházban. 9 nap alatt egyetlenegy emberrel nem futottam össze sem munkába menet, sem jövet.

A 4. emeleti szomszéddal találkoztam a földszinten, de Bonikával kapcsolatban nem mondott, nem kérdezett semmit. Viszont Irénnel is találkoztam. Megölelt, nem szólt semmit és úgy sírt, mintha magamat láttam volna. Utána sokáig beszélgettünk.

A reggeleim valahogy nem túl jók, úgy vettem észre. Aztán később és nap közben jobban vagyok. Mikor elmegyek köszönök neki és biztosítom arról, hogy igyekszem haza.

Mikor hazajövök, kinyitom az ajtót, látom a kis fejecskéjét, ahogy bizonytalanul néz, hogy én vagyok-e. Aztán meggyőződik arról, hogy valóban én vagyok és a maga kis öreges módján örül. Már csak diszkréten, de örül.

Hát, így van ő itt velem, holott tudom, hogy most már nincs itt.

Emese ma 5 éves. Adok pénzt Lackóéknak, ők már megvették az ajándékot. Görkorit kapott és tőlem a hozzávaló biztonsági felszerelést, de azért ma - mivel találkoztunk - vettem neki 1 törpös kifestőt, hozzá zsírkrétát. A kifestőhöz matrica is tartozik. Aztán kapott még 1 csomag habcukrot, amit Gábornak is vettem.

Vasárnap viszek még Emesének 1 szép mesekönyvet, Gábornak pedig 1 kis játékot.

Gólyagyűrűzésen voltunk ma, elvittek Lackóék, 3 fészeknél jártunk Hálás vagyok érte, nekem ez nagy élmény. Kata láthatóan unta, az utolsónál már ki sem szállt a kocsiból. Egyébként az idő is nagyon vacak volt.

Kisfaludy utca:

Velence utca - Bornemissza utca kereszteződése:

Óvoda utca:

Még minden róla szól

Elmeséltem Vivikének az álmomat. Szerintem ő mondta ki az igazat.

Bonika eljött elköszönni tőlem és igazából most ment el. A kis lelke elment oda, ahonnan nincs visszaút és ahonnan nem jött még vissza senki. Ez a hely megnevezhetetlen. Szeretjük mennyországnak hívni. Nem is tudom. Másvilág vagy csak egyszerűen odaát. Mint, ahogy szokták mondani, az igazság odaát van.

Nem mondhatom, hogy lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba, hiszen éppen, hogy semmi nem lesz úgy. Mert, ha úgy lenne, ahogy volt, akkor reggel sétálni mennék Bonikával és délután is és este is. Etetném, gyógyszerezném. Meglenne a délutáni kis masszírozás és a sok simogatás, amit kapott tőlem. De már semmi nincs így.

Számomra most valamiféle új élet kezdődik, amit meg kell tanulnom használni. Élni a plusz időmmel, ami rendelkezésemre áll.

Szeretek itthon lenni, tv-t nézni, internetezni. De szeretnék olvasni, ami persze, csak rajtam múlik, tudom. Vannak terveim itthonra. Például átnézni a szekrényeket, amikben egyébként rend van, de kicsit selejteznék, levinnék a pincébe dolgokat és fel is hoznék onnan. Például a régi Burdáimat. Jó lenne varrni. Igen, varrni mindig is szerettem volna.

Most kicsit sajnálom, hogy egyedül vagyok. Se 1 korombeli barátnő, se 1 pasi nincs az életemben, akivel kicsit kimozdulhatnék itthonról, pedig most már megtehetném.

Felmegyek majd Pestre, nyaralok 1 hetet. Ezt már elterveztem.

Lackótól kérdeztem, hogy nem mennénk-e el holnap a gólyagyűrűzésre, de már más programjuk van. Kár, de ez van. Egyedül nem megyek, ahhoz nincs kedvem, meg különben is, nagyon messze van.

Emese holnap lesz 5 éves.

Fáradt vagyok, több pihenésre van szükségem, úgy látszik, kevés az a 6 óra, amit éjjelente ágyban töltök. Tegnap is és ma is ledőltem délután, miután hazajöttem melóból. Ma egész sokat feküdtem, majdnem 2 órát. Muszáj pihennem.

Bonikám így tudott feküdni:-) Hanyatt. Már régóta nem tudott hanyatt feküdni...

Ma egy hete

Ma egy hete, hogy meghalt az én kis Drágám. Tegnap nem írtam. Érdekes, az idő lassan gyógyít, mert csak akkor jutott eszembe, hogy nem írtam, mikor már kikapcsoltam a gépet. Mindezzel együtt az egy héttel ezelőtti délután minden percét átélem, újraélem. Pontosan. Hogy mi volt, mikor hazajöttem, hogy mennyire rosszul volt, láttam rajta. Aztán a lenti sétánk és utána már csak itthon. Nagyon akart lemenni, nagyon. Aztán elpöttyentett egy újabb véres és alvadt véres pisit, akkor döntöttem, az volt az a pillanat. Akart lemenni, de mondtam neki, hogy nem megyünk már csak Zsolcára. Telefonáltam mindenkivel, akivel szükséges volt és előkészítettem mindent. Vártuk Lackót.

Még egyszer feltettem az ágyra, ahol annyira imádott lenni régebben, ahol az élete nagy részét töltötte nappalonként és éjjelente. De nem akart ott lenni, már utált az ágyon lenni az utóbbi időben. Le sem feküdt, még csak le sem ült,csak irány le, a földre. Persze letettem.

Mikor Lackó telefonált, hogy itt van, felöltöztünk, összeszedtem mindent, lassan nyitottam az ajtót, gondoltam, visszanéz, de nem tette, talán jobb is így. Csak igyekezett le.

A pad mellett pisilt 1 kicsit, nem nagyon láttam, de szerintem nem volt sárga. Aztán odament a tuja alá, ahol mindig kezdte a pisilést, de nem jött semmi, csak a kis lábát emelte meg.

1-2 percet töltöttünk így, szimatolt, próbált pisilni, aztán beültünk az autóba...

Az éjjel vele álmodtam.

Felkeltem, ő utánam jött az előszobába. Megmasszírozgattam, ő hanyatt feküdt, mint régen. (Már nem tudott hanyatt feküdni.) A hátsó lábacskáit kinyújtotta teljesen merevre, mint régen. Ezt nagyon szerettem, mert nagyon aranyos volt és szerintem neki is jól esett, azért csinált így.

Aztán megunta, kiment a kezem alól és, mint egy szellem, elkezdett felfelé "szállni" az előszobában, a teste hátsó része alig látszott. "Berepült" a nagyszobába, ott mintha lett volna valaki.

Ennyi. Ennyire emlékszem. Szerintem most ment el igazából a kis lelke. Elment a Szivárvány hídhoz és vár engem.

Az élet nélküle

Nélküle is megy tovább, mert az időt nem állíthatjuk meg és nem forgathatjuk vissza.

Ma jobban voltam - vagyok, mint tegnap, de a szemem előtt mindenhol ott látom. A lábam óvatosan teszem az íróasztal alá, mert nagyon szeretett itt pihenni, csak nehogy rálépjek, nehogy felébresszem. Általában is bebújt ide, de az utóbbi időben gyakrabban. Talán azért, mert félhomály van ott. Szerette a félhomályt úgy vettem észre. Istenem, ha beszélni tudott volna... mennyi mindent megbeszélhettünk volna, hogy neki jobb legyen. Drága kicsi kincsem♥

Reggel megsimogattam és köszöntem neki és, mikor hazajöttem, akkor is. Itt van most is a szemem előtt, ha nem is nézek konkrétan rá, akkor is látom. Sötétbarna urnácska, aranyszínű tappancsokkal. A másik urna fehér volt, fekete tappancsokkal, lehet, hogy az jobban illett volna hozzá, de nekem ez jobban tetszett és gyorsan kellett dönteni.

Megpróbálok lassacskán felvenni valami új ritmust az itthonléthez, de egyelőre nem megyek sokra a megszaporodott szabadidőmmel.

Ma ugyan mostam, de... kb. ennyi.

Ott van a szennyesben a kispárna huzata, amin utoljára feküdt. Ott volt rajta a pici halott fejecskéje. Simogattuk Lackóval, mintha csak aludna. Mikor Lackó elment - akkor -, volt 1 kósza gondolatom, hogy lefényképezem, de morbidnak találtam azzal együtt, hogy tényleg csak 1 alvónak látszó kutyus lett volna a képen.

Istenem, mikor levágtam a kis szőrpamacsokat a hasáról Vivikének és magamnak, közben figyeltem, hogy nem kap-e oda. Érted? Mintha még élt volna. De ár nem élt...

A facebook-on azt írtam, hogy átkelt a Szivárvány hídon.Egy volt gimnáziumi osztálytársnőm azt írta, hogy nem kelt át. Ott vár.

Igen, valószínűleg vár. Mert mi ketten voltunk egyek.

Ma rosszabb...

Ma rosszabb, mint tegnap volt. Többet sírtam, záporként hullt a könnyem. Pedig azt hittem, hogy már minden könnyemet kisírtam, nincs több. De van.

Elővettem a kis urnáját, idetettem az íróasztalra a monitor mellé. Mivel viszonylag gyakran ülök ide, ezért többet is láthatom, mintha a vitrinben hagytam volna. Jobban érzem magam a látványától. Hülyén hangzik? Lehet, de így érzek. A fájdalomtól elmegy az ember józan esze, ezzel biztos más is így van. Talán, talán idővel másképp lesz, de most azt teszem, amitől jobban érzem magam, amit jobbnak találok. Az evőtálkáját elmostam még a halála másnapján, ott van a konyhai konvektoron, nem tudom elrakni. Egyelőre nem is fogom. És a tálcáját sem. Azt is elmostam, ott van, ahol volt, csak épp felállítva, a falnak támasztva. Otthagyom.

Szoktam tornázni, ma is így volt. Ahogy odahajolok a szőnyeghez, Boni-szagot érzek:-) Olyan, mintha érezném az illatát. Neki nem szaga volt... Aztán gyakran előfordult, hogy torna közben ott feküdt előttem a helyén, álmosan pislogott. Gondolt egyet, kicsit közelebb jött. Gondolt még egyet és az időmérő órám elé állt, úgy kellett kicsit arrébb terelni. Volt, hogy átlépkedett a lábaimon és volt, hogy odafeküdt mellé:-) Ilyenkor mindig vigyáztam, hogy a következő mozdulatsornál meg ne üssem a kis drágámat.

Az alvóhelye az ágyam előtt volt. Szintén a mai tornánál vettem észre, hogy az ágy plüsshuzata tele van apró Boni puha szőröcskékkel, pihékkel. De ez olyan puha, mint a vatta. Lefényképeztem, aztán leszedtem, elteszem...

Első szombat nélküle

Ez az első hétvége, amit Bonikám nélkül töltök. Gondoltam, sokáig fogok dögleni, nézem a szafarit a neten, aztán elmegyek boltba.

Nem keltem későn, de a szafariba belenéztem, bár semmi érdekes nem volt, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy már nem köt le annyira. Boltba nem mentem. Úgy láttam a listámat tanulmányozva, hogy semmi lényeges nem kell, semmi olyan, ami nélkül ne lennék meg.

Még sok az előtörő emlék.

Mosogatok a konyhában és a szemem sarkából látom, ahogy ül a spájzajtó előtt és néz. Ül a szobában a tükrösszekrény előtt és mélázik. Ezek olyan helyek, ahol szeretett üldögélni. Ha valamit be kellett tennem a spájzba, a szekrénybe, sosem zavartam őt, megvártam, míg elmegy onnan.

Reggel vettem észre, hogy Gábor tegnapi fagyijából 1 darab csokibevonat a konyhaasztal alatt landolt. Ha Bonikám itt lett volna, valószínűleg "feltakarítja" és lehet, hogy észre sem veszem.

Reggel köszöntem neki és megsimogattam. Délután, mikor mentem Margó nénihez, akkor is odamentem a kis urnájához, megsimogattam és elmondtam neki, hogy most elmegyek, de nemsokára hazajövök és, amikor hazajöttem, akkor is az első utam hozzávezetett, köszöntem és simogattam.

Nem mondom, hogy ez mindig így lesz, de egyelőre a lelkem megkívánja ezeket a rituálékat.

Drága kis Bonikám ♥

2003-as kép, Bátival. Bonikám olyan szép volt a maga fajtájában, hogy többen megállítottak azzal, hogy szeretnének vele fedeztetni. Sajnos, ez nem jöhetett létre, mert Bonikámnak csak 1 heréje volt és ez tenyésztésből kizáró ok.

Ma

2 napja, hogy elment Bonikám.

Ma már elmentem dolgozni.

Tegnap altatóval feküdtem le, ahogy máskor is szoktam. Aludtam is úgy, ahogy szoktam. Nem vagyok jó alvó.

Reggel ráértem a szokásos 4 óra helyett fél órával később ébredni, hiszen már nincs kivel sétálnunk. Furcsa volt a reggeli készülődés. Lelki szemeim előtt mindig itt van. Reggel, ahogy szédülősen kibotorkál, szerintem már ő is utált felkelni ilyen korán Bekukkant a fürdőbe és utána megnézi, hogy mi van a tálkájában. Az utóbbi időben már nem evett ilyenkor. Bezzeg régebben, akárcsak néhány hónappal ezelőtt. Felkeltünk, evett már 4-kor és a séta után, kb. fél 6 előtt. Vagyis 2x evett már korán reggel. Ennek ellenére, mégsem hízott.

Aztán mielőtt elindultam melóba, bejöttem a szobába, megsimogattam a kis urnáját és elköszöntem tőle.

Melóban eltelt a nap. Dolgozgattam, sírdogáltam. Felhívtam a tenyésztőt, akitől vettem még '99-ben, kicsit beszélgettünk, kedves volt, de semmi különös.

Délután nem igyekeztem haza. Tovább maradtam melóban és bementem a városba dolgaimat intézni. Olyanokat, amiket régen terveztem, de nem volt sürgős.

Aztán haza kellett jönni. Haza, az üres lakásba, ahol már nem vár senki.

Az utóbbi időben kapukulccsal jöttem be a lépcsőházba, nem a kóddal, mert az pittyeg és nem akartam felébreszteni az én kicsikémet. Itthon letettem a cuccomat, csendesen le a szandált, aztán a szöszmötölésre felébredt. Hogy hallotta-e vagy érezte, nem tudom. Azért hallott még valamennyit - szerintem. Kijött és én ilyenkor megmasszíroztam kicsit és óvatosan, hiszen már olyan sovány és törékeny volt. Ha megunta, kiment a kezem alól. Már nem tudott vakarózni, már nem tudta megnyalogatni magát, már nem tudott kitörő örömmel fogadni, hanyatt vetni magát. Örült ő, örült, mert jelezte, de már csak öregesen, a maga módján.

Szóval hazajöttem, levágtam a cuccomat a konyhába és bejöttem, köszöntem neki, hogy itthon vagyok és megsimogattam.

Itthon vagyunk, együtt.

Hát, így tudott ő aludni:-)

2002. 01. 09.

Bonikám elment

A tegnap - 2015. 06. 10., szerda

Mikor megérkeztem melóból, rögtön láttam, hogy Bonika szarul van. Hiperventilllált, 1 pisi és 1 hányásnyomot láttam a lakásban. Akkor szokott így hiperventillálni, ha fosizni kell neki. Át sem öltöztem, szoknyában, magassarkúban szaladtam le vele. Volt 1 kis kaki, de az normális volt, viszont nem tudott rendesen pisilni. Megállt, láttam, hogy erőlködik, mozgatja a kis pöcijét, de nem jön semmi. Csak állt begörbített háttal, ami azt jelezte, hogy fájdalma vagy görcse van. Ez sokszor megismétlődött. Aztán 1x láttam, hogy valami sötét pár csepp jön ki belőle, rögtön arra gondoltam, hogy csak nem véreset pisil, de a fűben nem láttam. Hányt is 2x vagy 3x. 30 perc séta után feljöttünk, megnéztem a pöcijét, sajnos a gyanúm beigazolódott, véres volt. A hiperventillálás folytatódott a lakásban, állandóan jelezte, hogy szeretne lemenni, de nem láttam értelmét, hogy a 40 fokban kínozzuk magunkat. Próbált hányni, de nem tudott. Kicsit lepihent, de aztán kezdődött vagy inkább folytatódott minden. Hiperventillálás, ment az ajtóhoz, aztán pisilt 1 kicsit az előszobában. Felitattam papírkéztörlővel, hogy lássam. Sajnos, véres volt és 1 alvadt vér darabka is volt benne.

Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy nincs tovább, ezután már csak szenvedne. Életem egyik legnehezebb döntése volt. Kértem már Bonikámtól többször, hogy aludjon el, menjen, ha úgy érzi, hogy mennie kell, de nekem kellett ezt a fájdalmas döntést meghozni, pálcát törni 1 kis élet felett. Azt hiszem, jól döntöttem és még éppen jókor. Ebben megerősít mindenki.

Szombaton fosizott, vasárnap rengeteg savat hányt, hiszen nem evett. Hétfőn evett, de éjjel befosizott. Kedden is evett keveset, az éjszakánk alvással telt, de aztán jött ez a borzasztó szerda. Egész nap alig evett, illetve csak reggel evett pár falatot és nagyon keveset ivott. Rettenetesen sovány volt, a kutya egyszerűen elfogyott, mert a veséje nem szívta vissza a cukrot. Régebben még mértem, de nem láttam értelmét dokumentálni, ahogy elfogy Bonikám. Május 10-én mértem utoljára, 7,5 kiló volt, ha jól mért a mérleg. Mostanra már nem volt benne 7 kiló sem, biztos vagyok benne. Fénykorában gyönyörű volt 9 - 9 és fél kilósan. Persze most is gyönyörű volt, más is mondta, hogy szép.

Szóval eldöntöttem és beindult a gépezet. Felhívtam 1 kisállathamvasztót, érdeklődtem. Felhívtam Lackót, hogy vigyen el minket és felhívtam a rendelőt is.

A rendelőben 1 külön helyiségbe mentünk, zárt ajtó mögé. Először kapott 1 altatót, ami pillanatok alatt hatott. Lefektettem a plédjére úgy, ahogy otthon is szokott feküdni. Aztán megkapta a második szurit, amitől leállt a légzése és 18 óra 55 perckor megszűnt dobogni a drága kis szíve. Lackó végig velem volt. Rendeztem a számlát és 1 hátsó ajtón mentünk ki, hogy ne a többi kis beteg között kelljen vinnem a csöpp kis testét. Én vittem, én akartam vinni a plédjébe betakargatva.

Már út közben felhívtam a hamvasztókat, hogy egyeztessünk. Este fél 10 - 10 körülre ígérte, hogy eljönnek érte.

Felmentünk a lakásba, Lackó is feljött velem, még ott volt kicsit, de aztán mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, hiszen várja a családja.

Lefektettem Bonikát a helyére, az ágyam elé. A fejét kispárnára tettem, a plédben volt, ahogy elhoztam a rendelőből. Olyan volt, mintha csak aludna. Simogattuk, Lackó is, én is. Tényleg azt vártam, hogy felkel, lebotorkál szédülősen, ahogy szokott, de már örökre és visszavonhatatlanul halott volt.

Levágtam róla még 2 kicsit tincset, eltettem Vivikének egyet és magamnak a másikat.

Aztán este 10 óra körül jöttek érte. Választottam urnát, a manusz levitte a plédben Bonikámat, én meg lekísértem, vittem a dobozt a mintaurnákkal.

Még este elpakoltam mindent a kisszobából, ami Bonikámé volt. A 2 fekhelyét, a fésűit, a gyógyszereit és még sorolhatnám, mindent.

Ma pedig a lakás többi részében szedtem össze a dolgait. Lesz, amit leviszek a pincébe, a többit, kajákat, használható gyógyszereket, sampont, ha kell, odaadom Lackóék kutyáinak. Ha nem kell nekik, akkor majd másnak adom, de valószínűleg elviszik.

És ma délután 3/4 2-kor hazahozták drága kis Bonikámat. A manusz mutatott 1 videofelvételt a fényképezőgépén, ahogy Bonikám csöpp kis teste fekszik a kemencében, rácsukódik az ajtó és bekapcsolják a gépet...

Itt lesz most már velem örökre. Itthon.

1999. 05. 24. - 2015. 06. 10.

Élt 16 évet 2 hetet és 3 napot.

Nyugodj békében Drága Kicsi Szívem, Bonikám ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Ezt a képet nagyon szeretem róla, itt volt 14 éves:

Oroszlánsimogatás

Még anyák napjára kaptam a gyerekektől 1 meglepetést. Nem tudtam, hogy hova megyünk és mit csinálunk. (Bár, megmondom őszintén, én kitaláltam, hogy mi a meglepetés.)

A meglepetés az volt, hogy elvisznek a gyöngyösi állatkertbe kis oroszlánt simogatni:-) Azért húzódott el 1 kicsit, mert a kis oroszlán babák márciusban születtek és meg kellett várni, míg 1 picit nőnek.

Szóval, megérkeztünk, nagyon jó idő volt, nyárias meleg. Délelőtt 10-től 12-ig volt a délelőtti simogatás, mi 11-re értünk be a kapunk. Rögtön beálltam a sorba, mert iszonyú sokan voltak. 1 órát sorakoztam és féltünk, hogy pont előttünk lezárják a simizést, mert dél volt, mire odaértünk a picikhez. Lackóék közben elmentek szétnéztek a gyerekekkel és Viviék is megérkeztek.

Szóval, még beengedtek minket, engem teljesen elvarázsolt. Csak azzal foglalkoztam, hogy megérinthessem a 2 kicsit és legyen rólam fotó.

Mikor kijöttünk, nagyon sírtam és a fiam megint megölelt.

Életre szóló élmény volt, mindazzal együtt, hogy azért sajnáltam a kicsiket, mert szegények, már teljesen kivoltak, nem csináltak semmit, csak feküdtek, gubbasztottak 1 sarokban.

Utána körbesétáltunk. Kicsi, de rendezett, szép kis állatkert.

Itt a linkje:

Gyöngyösi Állatkert

A séta után meghívtam ebédelni az egész kis csapatot. Nagyon jó volt a kaja, végtelenül udvarias volt a pincér, de a konyha marha lassú volt.

Kaja után elköszöntünk Lackóéktól, én Viviékkel Pestre mentem, mert másnap találkoztam néhai Árpi barátom lányával, férjével és Árpi elvált feleségével.

Pesten még felmentünk a Cicadellához:-), akarom mondani, a Citadellához. Sétáltunk a Feneketlen-tó körül és Győző meghívott minket fagyizni. Viviéknél megismerkedtem Fuszeklival, a 3 lábú cicával. Sőt, együtt is aludtunk, de pszt, ezt Győző nem tudhatja.

És most jöjjenek a képek:

Cicák

Így alszunk mi, tojunk a világra

A mamit akarjuk

Látod ezt a hatalmas tappancsot? Jelzi, hogy mekkora lesz.

Dolmányos vagy más néven hamvas varjú peckesen lépked 1 kuka felé a Szabadság szobor tövében.

Kék Duna, Erzsébet híd, budai lábánál a Ferenciek tere, lánykori nevén Felszabadulás tér

Tőkés réce pár a Feneketlen-tó partján

Múlt csütörtök és péntek

Múltkor írtam, hogy zsúfolt hetem volt. Nálam ritkán van ilyen, hiszen sokszor azért nem írok, mert nincs miről. Most sem olyan érdekfeszítő dolgok történtek, amelyektől más - húha - izgalomba jön, de nekem kicsit más napjaim voltak, mint a szokásos. Szeretnék nagy vonalakban beszámolni róla, majd valahogy utolérem magam.

Szóval múlt csütörtökön bevillamosoztam a városba edzőcipő vásárlás céljából. Konkrétan 1 klasszikus Adidas cipőt szeretnék vagy olyat, aminek ilyen a fazonja. Nincs. Nincs még az Adidas boltban sem olyan, ami jó lenne a lábamra. Kb. 35 és feles a lábam, de ilyen cipő a lehető legritkább esetben elérhető csak. Ezt úgy oldom meg, hogy nyárra 35-ös szandált veszek, cipőből meg 36-ost. Az Adidas boltban azt mondták, hogy a következő héten - vagyis most - nézzek majd be. Meglátom.

A Humanicban azt mondta az eladó, hogy általában 36 és felestől!!!!!!!! kezdődnek a cipőik. Megkérdeztem, hogy és, aki kis lábon él, az járjon mezítláb? Na, eddig sem jártam a Humanicba, ezután sem fogok. Dögöljenek meg a 36 és feles cipőikkel. Nem is értem. Komolyan. 36 és feles...?

Végül a Deichmannban vettem 1 könnyű kis edzőcipőt, 16,7 deka 1 fél cipő, alig van súlya. Még jól is néz ki, de nem álmaim cipője.

Pénteken kora délután megérkezett apa Pestről, hogy szombaton és vasárnap kicsit ki tudjak mozdulni itthonról, mert ő volt Bonikával. Délután 4-re anyák napi ünnepségre mentem az oviba. Láttam, hogy Kata, az anyja és a gyerekek a szomszéd lépcsőházból együtt mennek kocsival az ünnepségre. Eszükbe sem jutott, hogy esetleg engem megkérdezzenek, nem mennék-e velük. Mit mondjak? Nagyon rosszul esett, azért valahogy még majd elmondom nekik. Bezzeg Kata egész Mátraházáig ment az anyja miatt 2x is. Elvitte szanatóriumba 3 hétre, aztán érte ment. Mindegy. Nem szeretek szívességet kérni még tőlük sem. Már azt sem kérem meg, hogy ásványvizet hozzanak nekem, azt is megoldom magamnak. Egy dologban kérek segítséget, ha Bonikáról van szó.

Aki el akar menni a cégtől, annak péntek délutánig kellett nyilatkozni, hogy összeszámolják mennyi pénzt kap, ha leszámol. Az összeszámolás még semmit nem jelent. 5 dolgozó kérte, én nem és a főnököm sem.

Innen folytatom a kis oroszlánokkal:-)

Zsúfolt hét

Na, nálam ritkán van ilyen, hogy azt írjam, zsúfolt hetem volt. Egyébként nem is szeretem. Leginkább csak itthon üldögélnék a magam kis langyos vizében.

Múltkor írtam a felajánlott végkielégítésről, aminek a fele sem igaz már mostanra. Nem 2 évet adnak, hanem csak egyet és nem ősszel kell elmenni a cégtől, hanem már nyárom.

Ezen történések hatására múlt szerdán elmentem a Nyugdíjintézetbe, hogy írják össze az időmet. Ki is töltöttem helyben vagy 13 oldal nyomtatványt. Lehetett volna hazahozni, de nem akartam az ügyintézést még ezzel is nyújtani.

Szóval, várom az eredményt, 30 napon belül válaszolnak. Qrva izgi!!!

Aztán csütörtökön cipőt vettem,

pénteken jött apa, délután óvodai anyák napi ünnepségen voltam,

szombaton Gyöngyösön kis oroszlánt simogattam,

vasárnap néhai Árpi barátom lányával találkoztam.

Szeretnék mindről külön-külön írni, remélem sikerül:-)