2015. június 3., szerda

Múlt csütörtök és péntek

Múltkor írtam, hogy zsúfolt hetem volt. Nálam ritkán van ilyen, hiszen sokszor azért nem írok, mert nincs miről. Most sem olyan érdekfeszítő dolgok történtek, amelyektől más - húha - izgalomba jön, de nekem kicsit más napjaim voltak, mint a szokásos. Szeretnék nagy vonalakban beszámolni róla, majd valahogy utolérem magam.

Szóval múlt csütörtökön bevillamosoztam a városba edzőcipő vásárlás céljából. Konkrétan 1 klasszikus Adidas cipőt szeretnék vagy olyat, aminek ilyen a fazonja. Nincs. Nincs még az Adidas boltban sem olyan, ami jó lenne a lábamra. Kb. 35 és feles a lábam, de ilyen cipő a lehető legritkább esetben elérhető csak. Ezt úgy oldom meg, hogy nyárra 35-ös szandált veszek, cipőből meg 36-ost. Az Adidas boltban azt mondták, hogy a következő héten - vagyis most - nézzek majd be. Meglátom.
A Humanicban azt mondta az eladó, hogy általában 36 és felestől!!!!!!!! kezdődnek a cipőik. Megkérdeztem, hogy és, aki kis lábon él, az járjon mezítláb? Na, eddig sem jártam a Humanicba, ezután sem fogok. Dögöljenek meg a 36 és feles cipőikkel. Nem is értem. Komolyan. 36 és feles...?
Végül a Deichmannban vettem 1 könnyű kis edzőcipőt, 16,7 deka 1 fél cipő, alig van súlya. Még jól is néz ki, de nem álmaim cipője.

Pénteken kora délután megérkezett apa Pestről, hogy szombaton és vasárnap kicsit ki tudjak mozdulni itthonról, mert ő volt Bonikával. Délután 4-re anyák napi ünnepségre mentem az oviba. Láttam, hogy Kata, az anyja és a gyerekek a szomszéd lépcsőházból együtt mennek kocsival az ünnepségre. Eszükbe sem jutott, hogy esetleg engem megkérdezzenek, nem mennék-e velük. Mit mondjak? Nagyon rosszul esett, azért valahogy még majd elmondom nekik. Bezzeg Kata egész Mátraházáig ment az anyja miatt 2x is. Elvitte szanatóriumba 3 hétre, aztán érte ment. Mindegy. Nem szeretek szívességet kérni még tőlük sem. Már azt sem kérem meg, hogy ásványvizet hozzanak nekem, azt is megoldom magamnak. Egy dologban kérek segítséget, ha Bonikáról van szó.

Aki el akar menni a cégtől, annak péntek délutánig kellett nyilatkozni, hogy összeszámolják mennyi pénzt kap, ha leszámol. Az összeszámolás még semmit nem jelent. 5 dolgozó kérte, én nem és a főnököm sem.

Innen folytatom a kis oroszlánokkal:-)










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése