Még anyák napjára kaptam a gyerekektől 1 meglepetést. Nem tudtam, hogy hova megyünk és mit csinálunk. (Bár, megmondom őszintén, én kitaláltam, hogy mi a meglepetés.)
A meglepetés az volt, hogy elvisznek a gyöngyösi állatkertbe kis oroszlánt simogatni:-) Azért húzódott el 1 kicsit, mert a kis oroszlán babák márciusban születtek és meg kellett várni, míg 1 picit nőnek.
Szóval, megérkeztünk, nagyon jó idő volt, nyárias meleg. Délelőtt 10-től 12-ig volt a délelőtti simogatás, mi 11-re értünk be a kapunk. Rögtön beálltam a sorba, mert iszonyú sokan voltak. 1 órát sorakoztam és féltünk, hogy pont előttünk lezárják a simizést, mert dél volt, mire odaértünk a picikhez. Lackóék közben elmentek szétnéztek a gyerekekkel és Viviék is megérkeztek.
Szóval, még beengedtek minket, engem teljesen elvarázsolt. Csak azzal foglalkoztam, hogy megérinthessem a 2 kicsit és legyen rólam fotó.
Mikor kijöttünk, nagyon sírtam és a fiam megint megölelt.
Életre szóló élmény volt, mindazzal együtt, hogy azért sajnáltam a kicsiket, mert szegények, már teljesen kivoltak, nem csináltak semmit, csak feküdtek, gubbasztottak 1 sarokban.
Utána körbesétáltunk. Kicsi, de rendezett, szép kis állatkert.
Itt a linkje:
A séta után meghívtam ebédelni az egész kis csapatot. Nagyon jó volt a kaja, végtelenül udvarias volt a pincér, de a konyha marha lassú volt.
Kaja után elköszöntünk Lackóéktól, én Viviékkel Pestre mentem, mert másnap találkoztam néhai Árpi barátom lányával, férjével és Árpi elvált feleségével.
Pesten még felmentünk a Cicadellához:-), akarom mondani, a Citadellához. Sétáltunk a Feneketlen-tó körül és Győző meghívott minket fagyizni. Viviéknél megismerkedtem Fuszeklival, a 3 lábú cicával. Sőt, együtt is aludtunk, de pszt, ezt Győző nem tudhatja.
És most jöjjenek a képek:
Cicák |
Így alszunk mi, tojunk a világra |
A mamit akarjuk |
Látod ezt a hatalmas tappancsot? Jelzi, hogy mekkora lesz. |
Dolmányos vagy más néven hamvas varjú peckesen lépked 1 kuka felé a Szabadság szobor tövében. |
Kék Duna, Erzsébet híd, budai lábánál a Ferenciek tere, lánykori nevén Felszabadulás tér |
Tőkés réce pár a Feneketlen-tó partján |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése