Mikor megérkeztem melóból, rögtön láttam, hogy Bonika szarul van. Hiperventilllált, 1 pisi és 1 hányásnyomot láttam a lakásban. Akkor szokott így hiperventillálni, ha fosizni kell neki. Át sem öltöztem, szoknyában, magassarkúban szaladtam le vele. Volt 1 kis kaki, de az normális volt, viszont nem tudott rendesen pisilni. Megállt, láttam, hogy erőlködik, mozgatja a kis pöcijét, de nem jön semmi. Csak állt begörbített háttal, ami azt jelezte, hogy fájdalma vagy görcse van. Ez sokszor megismétlődött. Aztán 1x láttam, hogy valami sötét pár csepp jön ki belőle, rögtön arra gondoltam, hogy csak nem véreset pisil, de a fűben nem láttam. Hányt is 2x vagy 3x. 30 perc séta után feljöttünk, megnéztem a pöcijét, sajnos a gyanúm beigazolódott, véres volt. A hiperventillálás folytatódott a lakásban, állandóan jelezte, hogy szeretne lemenni, de nem láttam értelmét, hogy a 40 fokban kínozzuk magunkat. Próbált hányni, de nem tudott. Kicsit lepihent, de aztán kezdődött vagy inkább folytatódott minden. Hiperventillálás, ment az ajtóhoz, aztán pisilt 1 kicsit az előszobában. Felitattam papírkéztörlővel, hogy lássam. Sajnos, véres volt és 1 alvadt vér darabka is volt benne.
Ez volt az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy nincs tovább, ezután már csak szenvedne. Életem egyik legnehezebb döntése volt. Kértem már Bonikámtól többször, hogy aludjon el, menjen, ha úgy érzi, hogy mennie kell, de nekem kellett ezt a fájdalmas döntést meghozni, pálcát törni 1 kis élet felett. Azt hiszem, jól döntöttem és még éppen jókor. Ebben megerősít mindenki.
Szombaton fosizott, vasárnap rengeteg savat hányt, hiszen nem evett. Hétfőn evett, de éjjel befosizott. Kedden is evett keveset, az éjszakánk alvással telt, de aztán jött ez a borzasztó szerda. Egész nap alig evett, illetve csak reggel evett pár falatot és nagyon keveset ivott. Rettenetesen sovány volt, a kutya egyszerűen elfogyott, mert a veséje nem szívta vissza a cukrot. Régebben még mértem, de nem láttam értelmét dokumentálni, ahogy elfogy Bonikám. Május 10-én mértem utoljára, 7,5 kiló volt, ha jól mért a mérleg. Mostanra már nem volt benne 7 kiló sem, biztos vagyok benne. Fénykorában gyönyörű volt 9 - 9 és fél kilósan. Persze most is gyönyörű volt, más is mondta, hogy szép.
Szóval eldöntöttem és beindult a gépezet. Felhívtam 1 kisállathamvasztót, érdeklődtem. Felhívtam Lackót, hogy vigyen el minket és felhívtam a rendelőt is.
A rendelőben 1 külön helyiségbe mentünk, zárt ajtó mögé. Először kapott 1 altatót, ami pillanatok alatt hatott. Lefektettem a plédjére úgy, ahogy otthon is szokott feküdni. Aztán megkapta a második szurit, amitől leállt a légzése és 18 óra 55 perckor megszűnt dobogni a drága kis szíve. Lackó végig velem volt. Rendeztem a számlát és 1 hátsó ajtón mentünk ki, hogy ne a többi kis beteg között kelljen vinnem a csöpp kis testét. Én vittem, én akartam vinni a plédjébe betakargatva.
Már út közben felhívtam a hamvasztókat, hogy egyeztessünk. Este fél 10 - 10 körülre ígérte, hogy eljönnek érte.
Felmentünk a lakásba, Lackó is feljött velem, még ott volt kicsit, de aztán mondtam neki, hogy menjen nyugodtan, hiszen várja a családja.
Lefektettem Bonikát a helyére, az ágyam elé. A fejét kispárnára tettem, a plédben volt, ahogy elhoztam a rendelőből. Olyan volt, mintha csak aludna. Simogattuk, Lackó is, én is. Tényleg azt vártam, hogy felkel, lebotorkál szédülősen, ahogy szokott, de már örökre és visszavonhatatlanul halott volt.
Levágtam róla még 2 kicsit tincset, eltettem Vivikének egyet és magamnak a másikat.
Aztán este 10 óra körül jöttek érte. Választottam urnát, a manusz levitte a plédben Bonikámat, én meg lekísértem, vittem a dobozt a mintaurnákkal.
Még este elpakoltam mindent a kisszobából, ami Bonikámé volt. A 2 fekhelyét, a fésűit, a gyógyszereit és még sorolhatnám, mindent.
Ma pedig a lakás többi részében szedtem össze a dolgait. Lesz, amit leviszek a pincébe, a többit, kajákat, használható gyógyszereket, sampont, ha kell, odaadom Lackóék kutyáinak. Ha nem kell nekik, akkor majd másnak adom, de valószínűleg elviszik.
És ma délután 3/4 2-kor hazahozták drága kis Bonikámat. A manusz mutatott 1 videofelvételt a fényképezőgépén, ahogy Bonikám csöpp kis teste fekszik a kemencében, rácsukódik az ajtó és bekapcsolják a gépet...
Itt lesz most már velem örökre. Itthon.
Itt lesz most már velem örökre. Itthon.
1999. 05. 24. - 2015. 06. 10.
Élt 16 évet 2 hetet és 3 napot.
Nyugodj békében Drága Kicsi Szívem, Bonikám ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Ezt a képet nagyon szeretem róla, itt volt 14 éves:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése