Ma rosszabb...

Ma rosszabb, mint tegnap volt. Többet sírtam, záporként hullt a könnyem. Pedig azt hittem, hogy már minden könnyemet kisírtam, nincs több. De van.

Elővettem a kis urnáját, idetettem az íróasztalra a monitor mellé. Mivel viszonylag gyakran ülök ide, ezért többet is láthatom, mintha a vitrinben hagytam volna. Jobban érzem magam a látványától. Hülyén hangzik? Lehet, de így érzek. A fájdalomtól elmegy az ember józan esze, ezzel biztos más is így van. Talán, talán idővel másképp lesz, de most azt teszem, amitől jobban érzem magam, amit jobbnak találok. Az evőtálkáját elmostam még a halála másnapján, ott van a konyhai konvektoron, nem tudom elrakni. Egyelőre nem is fogom. És a tálcáját sem. Azt is elmostam, ott van, ahol volt, csak épp felállítva, a falnak támasztva. Otthagyom.

Szoktam tornázni, ma is így volt. Ahogy odahajolok a szőnyeghez, Boni-szagot érzek:-) Olyan, mintha érezném az illatát. Neki nem szaga volt... Aztán gyakran előfordult, hogy torna közben ott feküdt előttem a helyén, álmosan pislogott. Gondolt egyet, kicsit közelebb jött. Gondolt még egyet és az időmérő órám elé állt, úgy kellett kicsit arrébb terelni. Volt, hogy átlépkedett a lábaimon és volt, hogy odafeküdt mellé:-) Ilyenkor mindig vigyáztam, hogy a következő mozdulatsornál meg ne üssem a kis drágámat.

Az alvóhelye az ágyam előtt volt. Szintén a mai tornánál vettem észre, hogy az ágy plüsshuzata tele van apró Boni puha szőröcskékkel, pihékkel. De ez olyan puha, mint a vatta. Lefényképeztem, aztán leszedtem, elteszem...